A most 27 éves Berki Péter eddigi pályafutása során megfordult a Budapest Honvéd második csapatában, a BKV Előrében, Békéscsabán és legutóbb Siófokon, de rövid ideig focizott Ausztriában is. Bemutatjuk, hogyan került a nagybányai születésű játékos az ír élvonalba.
– Alig pár hete vált hivatalossá, hogy az ír élvonalban vitézkedő Limerick FC-nél folytatja pályafutását. Az NB II-es bajnokságból hogyan vezetett útja Írországig?
– Az első lépés az volt, hogy megszületett bennem a döntés: nem szeretnék a továbbiakban Magyarországon focizni, mindenképpen külföldön próbálnám ki magamat – meséli a Rangadó.hu-nak Berki. Három-négy hete végül kiutaztam Angliába, Cambridge-be él egy nagyon jó barátom, nála laktam. Közben több megkeresésem is volt Magyarországról, de csakis légiós-életben gondolkoztam.
– Ennyire kiábrándult a magyar viszonyokból?
– Húsz évesen kerültem Magyarországra, akkor az volt a célom, hogy az NB I-be, vagyis az élvonalba játszhassak. Amit Magyarország nem tudott megadni nekem nyolc év alatt, azt az írek hamar ellensúlyozták… Az elmúlt nyolc évben azt tapasztaltam Magyarországon, hogy nincsen meg az egészséges versenyszellem, konkurencia-harc. Azt éreztem, hogy a külföldi mentalitás sokkal közelebb áll hozzám. Játszottam fél évet Ausztriában is, akkor azt éreztem, hogy nagyon megbecsülnek az Oberwartnál, kiválóan éreztem magam ott, és tudtam, hogy a légiós-élet inkább az én világom.
– Végül miért pont az FC Limerickre esett a választása?
– Az új csapatomat menedzserem, Dr. Kubinyi Richárd intézte, rajta keresztül kerestek meg a Limerick FC vezetői, hogy ha van kedvem, várnak szeretettel egy próbajátékra.
– Alig öt nap leforgása alatt sikerült bizonyítania, hiszen profi szerződést kapott…
– A megkeresés után másnapra sikerült is repülőjegyet foglalnom Írországba. Nagyon elszánt voltam, hiszen tudtam: Magyarországon nem szeretnék focizni, éppen ezért Írországba például csak odafele vásároltam meg a repülőjegyemet, a visszafele útban már nem is gondolkoztam… Úgy utaztam Írországba, hogy életem nagy lehetőségével mindenképpen élni szeretnék, szerencsére ez sikerült is. A reptéren már a csapat képviselője várt rám, majd az edzéseken bizonyíthattam. Az események nagyon gyorsan felpörögtek, hiszen pár nap alatt sikerült meggyőznöm a vezetőket, akik profi szerződést kínáltak nekem. Természetesen nagyon boldog voltam, amikor aláírhattam a papírokat, a nagy lehetőség miatt örökké hálás leszek a Limericknek. A próbajátékon amúgy jól ment a játék, remek formában vagyok – de ezért nagyon sokat tettem az elmúlt hónapokban.
– Mennyi időre írt alá?
– Írországban februárban kezdődött a bajnokság, október végén – a kupameccsek függvényében – november elején zárunk, így a szezon végéig írtam alá. Az idény végén beszélhetünk majd a folytatásról, akkor meglátjuk, a klubnak, illetve nekem mik az elképzeléseim. Ha jó formát mutatok, bízom abban, hogy új szerződést kínál majd a Limerick FC. Meglátjuk azt is, nekem milyen lehetőségeim lesznek idény végén, Írország, de esetleg Anglia sincs kizárva…
– Milyenek az edzések ahhoz képest, amiket korábban például Magyarországon tapasztalt?
– Ami a mentalitást, illetve az edzések metódusát illeti: abszolút észlelhető, hogy Írország nagyon közel fekszik Angliához. Az itteni foci a magyarországihoz képest élesebb, erősebb, gyorsabb. Technikailag a magyar focisták jobbak, mint az írek, de az iram nem hasonlítható össze az otthonival. Minden helyzetben roppant éles szituációk „fogadnak”.
– Milyen ritmusban zajlanak Írországban a tréningek?
– Mivel most döntően kedd-szombat ritmusban játsszuk a mérkőzéseinket, ezért napi egy edzésünk van. Ezentúl reggel még külön erősítő gyakorlatokat végzek, illetve délután is egyéni tréningeken veszek részt – önszorgalomból.
– Új közegbe csöppent, hogy ment a beilleszkedés, milyenek az első benyomásai új klubjánál?
– A szakmai stábról és a csapattársakról csakis pozitívak az első benyomásaim, nagyon kedvesek és segítőkészek, befogadtak az első pillanattól kezdve. A keretben többségben vannak az ír játékosok, nagyon kevés a légiós, de roppant nyitottak felém, az élet bármely területén számíthatok rájuk. Nagyon jól érzem magam a klubnál, remek edzéseink vannak, a szakvezető kezdőként számít rám, és ami a legfontosabb: ismét örömmel focizok, élvezem a játék minden percét – akár edzésről, akár tétmérkőzésre beszélünk. Szükségem volt nagyon a váltásra, de keményen megdolgoztam ezért a lehetőségért.
– A sűrű hétköznapok mellett mivel töltődik fel szabadidejében?
– Az edzések és a pluszmunkák mellett kevés a szabadidőm, amikor pedig mégis akad, akkor olvasok. Egyelőre most csak a focira szeretnék koncentrálni, jó két és fél hónapom van arra, hogy bizonyítsak és megálljam a helyem az ír élvonalban.
– Új kultúrába csöppent, eleinte akadtak nyelvi problémái?
– Azt nem mondanám, hogy egyáltalán nincsenek nehézségeim az angol nyelvvel, hiszen az írek akcentussal beszélnek, emiatt néha nehéz megérteni, mit mondanak. Amikor 19 éves voltam, Erdélyben beiratkoztam egy angol-német egyetemre, a képzés három éves volt, de közben Békéscsabára költöztem, hiszen ott fociztam. Végül nagy ambícióval és elszántsággal befejeztem az egyetemet, szóval sikerült megtanulnom angolul. Nyilván ez relatív, mert az itteni viszonyokhoz nem teljesen elég az ott megszerzett tudás, de igyekszem a nyelvvel is folyamatosan fejlődni. Nem vagyok perfekt, de a megértéssel, kifejezéssel és a társalgással nincsenek problémáim.
– Magyarországon a gólokért felelt, új csapatában is csatárként számítanak önre?
– Igen, a Limericknél is támadóposztra igazolt a mester, kétcsatáros felállásban játszunk, ahol az egyik pillér én vagyok. A ligában sok angol játékos szerepel kölcsönben, így természetesen ilyen formában is érződik az „angolos hatás”. A magyarországihoz képest Írországban sokkal gyorsabb az iram, a ritmust tehát még fel kell vennem.
– Az első mindig emlékezetes: ön is így volt ezzel, amikor első ízben ölthette magára a Limerick FC mezét?
– A debütálásomra biztosan sokáig emlékezni fogok… Augusztus 12-én, a kupában 3-0-ra vertük a Cobh Ramblers együttesét. A lelátón az ír legenda, Roy Keane is helyet foglalt, hiszen a hazaiaknál kezdte profi pályafutását, még 1989-ben. Az első bajnoki tétmérkőzésemen, a Shamrock Rovers ellen ötvenhét, majd a másodikon, a Bohemians ellen már közel hetven percet töltöttem a pályán kezdőjátékosként, szóval egyre jobban felveszem a bajnokság ritmusát. Remélem, folyamatosan több játéklehetőség jut nekem is.
– A bajnokságban még hét összecsapás vár önökre, mik a célok az őszi nagy hajrára nézve?
– Csapatszinten csak az lebeghet a szemünk előtt, hogy minél több mérkőzést megnyerjünk, és minél feljebb tudjunk kapaszkodni a tabellán, hiszen a középmezőny nagyon szoros, lehetnek még nagy csereberék. Nekem pedig a célom csak az lehet, hogy jó játékkal segítsem a csapatot, és gólokat lőjek. Ami viszont a legfontosabb, hogy minél hamarabb felvegyem a bajnokság ritmusát és minden fronton alkalmazkodjak az ír közeghez: legyen szó az edzésekről, a nyelvről vagy éppen az étkezési szokásokról.
– Kik támogatták abban, hogy belevágjon az ír kalandba?
– Nagyon sok embernek köszönhetem, hogy most itt vagyok, illetve támogattak abban, hogy kipróbáljam magam külföldön. A lista élén természetesen a szüleimet, a nővéremet, illetve a közelebbi barátaimat említhetem, akik mindig hittek bennem. Kicsi korom óta Anglia volt az álmom, és csak az lebegett a szemem előtt, hogy egyszer majd a Szigetországban focizhatok. Azt gondolom, hogy az ír élvonal remek ugródeszka számomra.
– Talán-talán álmaiban már angol pályákon kergeti a labdát…
– Egyelőre csak az lehet az elsődleges célom, hogy Írországban helyt álljak, és jól teljesítsek, hiszen a Limerick nagy lehetőség számomra. A múltban nagyon kevés magyar játékosnak adatott meg, hogy Írországban focizzon, úgy érzem, most nem csak magamat képviselem, hanem erdélyi magyarként a hazámat, Magyarországot is.
