Légiósok

Dárdai: keserű a búcsú, de büszke vagyok a csapatomra

A magyar tréner szerint pozitívnak kell maradniuk a kiesés után is.

Izgalmas küzdelemben, végül tizenegyespárbajban maradt alul a Dárdai Pál vezette Hertha BSC szerda este a Borussia Dortmund elleni Német Kupa nyolcaddöntőjében. A meccs végén a magyar tréner szomorúan, de egyben büszkén is értékelte a látottakat.

– Az első félidőben nehezen vettük fel a ritmust, Jarsteinnek és a szerencsének köszönhettük, hogy nem kerültünk hátrányba, aztán feljavultunk és gólt is lőttünk, ami egyáltalán nem volt érdemtelen – nyilatkozta Dárdai. – A második félidő elején sajnos bealudtunk és egyenlített az ellenfél. Nem érheti szemrehányás a játékosaimat, jól játszottunk, nagyon jó meccset tudhatunk magunk mögött ebben a stadionban. Megvolt az esélyünk a továbbjutásra a tizenegyespárbajban, sajnos nem jött össze, Fortuna nem állt mellénk, de fontos, hogy pozitívak maradjunk. A mai meccs sok erőnket felemésztette, ezért fájó és keserű a búcsú, de mindannyian büszkék vagyunk – idézi a Sport.de és a Hertha hivatalos Twitter-oldala a trénert.

Olvasói sztorik