Légiósok

Vida pontot érő góllal kezdett Szlovákiában

Dárdaiék döntőbe jutottak; Kalmár egy félidőt kapott; Szalai nem került pályára. Légióskörkép.

Szerte Európában zajlik a felkészülés a 2016–2017-es szezonra, de már tétmeccseket is rendeztek. Természetesen és szerencsére légiósaink sem maradnak ki ebből vasárnap délután.

Szlovákiában már bajnokik voltak: a Senica otthonában 2-1-re nyerő Slovan Bratislava keretében nem találkozhattunk Priskin Tamás nevével – mint megírtuk, elképzelhető, hogy a támadó hamarosan a Videoton játékosa lesz.

Vida Kristophernek parádés volt a rajt: az FC DAC 1904-ben a 82. percben lépett pályára csereként, akkor még 2-0-s hátrányban voltak. A 89. minutumban Michalík góljával szépítettek, majd a 94. percben Vida pontot érő gólt szerzett (2-2) a Zilina otthonában. Ráadásul hatalmas gól volt: a meccstudósítás szerint Szarka pöckölt a tizenhatos előtt Michalík elé, aki kitette balra Vidához, a magyar játékos pedig egy gyönyörű, technikás lövéssel a hosszú sarokba helyezett. A DAC másik magyarja, Kocsis Gergő nem került a keretbe.

Mint megírtuk, álomszerűen indult Litauszki Róbert lengyelországi karrierje, erről itt olvashatnak bővebben.

Dárdai Pál Herthája egy duisburgi felkészülési tornán a Nantes-tal játszott. Az elődöntőben 1-1 után tizenegyesekkel 6-5-re nyertek a németek, így a házigazdákkal játszhatnak a fináléban.

A válogatott támadó, Szalai Ádám nem játszott a német Hoffenheim felkészülési meccsén a liechtensteini Vaduz ellen. A németek 4-0-ra nyertek.

A német élvonal újonca, az RB Leipzig az alacsonyabb osztályú 1. FC Frankfurt elleni meccsén Gulácsi Péter nem, de Kalmár Zsolt kezdett, és könnyedén nyertek 10-0-ra – Selke már a félidőre triplázott. A magyar középpályás egy félidőt kapott.

A belga Genk a holland másodosztályú Eindhovennel találkozott, itt Köteles László volt érdekelt. Honfitársunk végigvédte a meccset, amelyen 2-1-re kikaptak.

Az angol Liverpool a Wigannel mérkőzött felkészülési meccsen, és nyert 2-0-ra. Bogdán Ádám nem került a keretbe, a Liverpoolban a nyáron Mainzból igazolt Loris Karius kezdett a kapuban.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik