Légiósok

Gosztonyi nem akar váltani, marad a Slask Wroclawban

A 25 éves támadó középpályás a Rangadónak nyilatkozott eddigi lengyelországi karrierjéről.

Kapcsolódó cikkek

A télen a Szombathelyi Haladástól igazolt a lengyel élvonalbeli Slask Wroclaw együtteséhez a korábban a Diósgyőrben, a Videotonban és az MTK-ban is szereplő Gosztonyi András. A 25 éves támadó középpályás egy sérülés miatt csak nyolc bajnoki mérkőzésen tudott pályára lépni az Ekstraklasában, de így is örül, hogy előre tudott lépni a pályafutásában.

– Előrelépés volt a karrieremben, hogy egy erősebb, nívósabb bajnokságban tudtam játszani. Alapemberként kezdtem a tavaszt, aztán jött egy sajnálatos sérülés, ami miatt hét hetet ki kellett hagynom. Miután egészséges lettem, fokozatosan újra elkezdtem játszani és visszatértem a csapatba. A végén a tizedik helyen zártuk a szezont, úgyhogy pozitívan értékelem a tavaszt – kezdte a Rangadó.hu érdeklődésére Gosztonyi András.

– Egy ideig a kiesés réme is fenyegette a csapatot, úgyhogy a végső helyezéssel elégedettek lehettek a vezetők…

– Igen, abszolút! Az edzőváltás után az új tréner nagyon értette a dolgát. Olyan mentalitást hozott a csapathoz, amivel a jövőben is előre tudunk lépni. A számok nem hazudnak, tíz meccset játszottunk az új edző irányításával, ebből öt győzelem, négy döntetlen és egy vereség a mérlegünk, ami nagyon pozitív.

– Eddigi tapasztalatai alapján mik a legnagyobb eltérések a lengyel és a magyar élvonal között?

– Úgy gondolom, hogy a lengyel bajnokságban szereplő játékosok fizikálisan erősebbek, valamint a meccsek tempója gyorsabb. Azt nem lehet mondani, hogy a futballisták ügyesebbek, technikásabbak, és a mentális dolgokra sem fognék rá mindent, hiszen az csak akarás kérdése. Én is tudok annyit futni, meg úgy kinézni, mint ők. Nem egy Premier League vagy spanyol élvonal, de a futball körítése persze teljesen más, és előrébb tartanak Lengyelországban, mint Magyarországon.

– 2017 decemberéig élő szerződése van a Wroclawnál. Meg sem fordult a fejében, hogy most nyáron váltson?

– Egyéves plusz opció is van a szerződésemben, úgyhogy akár még két és fél évig is érvényes lehet. Nem gondolkodok a váltáson, maradok a Slasknál.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.