Légiósok

Különös átok sújtotta légiósainkat a hétvégén

Rengeteg pontot hullajtottak el a "magyar" csapatok kiállítások miatt.

Kapcsolódó cikkek

Újabb hétvége, újabb bajnoki forduló szerte Európában. Szerencsére az öreg kontinens legjobb bajnokságaiban futballozó légiósainkat is viszonylag többet foglalkoztatták, most pedig a mértékadó WhoSored.com internetes oldal osztályzatait vesszük sorra.

Kezdjük Hollandiával: Otigba Kennethék a Twente ellen játszottak és a nigériai-magyar légiós az első perctől az utolsóig pályán volt. Csapata ugyan 3-1-es vereséget szenvedett, miután a 68. percben Joos von Aken a kiállítás sorsára jutott és a 89., valamint 92. minutumokban 1-1 után két gólt is szerzett az enschedei csapat, de Otigba egyértelműen a jobbak közé tartozott. A Heerenveen átlagértékelése 6,43 volt, ehhez képest a középhátvéd 6,8-cal zárt (ami feltételezhetően jóval magasabb volt a végén bekapott két gólig), csupán Joey van den Berg, Morten Thorsby és Henk Veerman volt jobb nála saját együtteséből.

A forduló másik kiállítása a De Graafschap meccsén esett, ahol pedig Vida Krisztofer volt érdekelt. Ezzel is rosszul járt a gárda, hiszen 1-0-ás vezetést követően végül 1-1-el zárt a 10 emberes sereghajtó, pedig a NEC elleni három pontra óriási szükségük lett volna. A magyar a 75. percben Bryan Smeets helyére állt be, három perccel később gólt kapott csapata, ami az ő teljesítményére is rányomta a bélyegét: 5,9-es értéke alacsonyabb, mint amivel “indult” és a Graafschapból csak a kiállított Tarfi volt még 6 alatt.

Már Angliában járunk, Vidához hasonlóan pedig a Championshipben szereplő QPR magyar játékosa, Tőzsér Dániel is a padról állt be az Ipswich elleni siker alkalmával. Itt azonban épp ellentétesen történtek a dolgok, hiszen 0-0 után Phillips 88. perces találata hozta meg a sikert a Queens Park Rangersnek. Tőzsér a az 59.-ben első csereként szállt be Alejandro Faurlin helyén, a lehetőséget pedig meg is ragadta: jó játékkal 6,5-re tornázta fel értékelését. Bár három játékost leszámítva ennél minden pályára lépő jobb volt, összességében ez alapján nem volt melléfogás Tőzsér beküldése.

Valamiféle átok sújthatta hétvégén a magyaros csapatokat, hiszen a Palermónál is a kiállítás sorsára jutott egy ember a Sassuolo elleni 2-2 alkalmával. Közvetlenül azonban ez nem befolyásolta Balogh Norbertet, aki betegség miatt hagyta ki a bajnokit.

A Bursasporban meg lett a böjtje Dzsudzsák Balázs és csapata gyengébb teljesítményének, a magyar szélső a kispadról bámulhatta, ahogy 1-0-ás vezetésnél a gólszerző, Tomas Necid első félidei kiállítása után 3-3-ra végez csapata.

Megyeri Balázs is a padon ült a Getafe Málaga elleni 0-3-ja alkalmával; míg Törökországban a sérült Futács Márkó nélkül nyert a Mersin.

Ezzel el is érkeztünk körképünk utolsó, de legnagyobb állomásához, a Bundesligához, ahol ezúttal már Kleinheisler László is kezdőként jutott szóhoz Philip Bargfrede sérülése után. A Werder ugyanakkor óriási, 5-1-es vereséggel távozott Mönchengladbachból. “Scholes” 75 perc után 4-1-nél hagyta el a gyepet, 6,2-es értékelése magasabb volt, mint poszttársáé, Junuzovicé (6,1), összességében a hatodik legjobb a csapaton belül, amely 6,14-es átlaggal végzett.

Szalai Ádám az ellen a csapat ellen bizonyíthatott a Hannoverrel, amelynél legnagyobb sikereit elérte, de a Mainz elvitte a három pontot a kiesőhelyen álló gárdától. A csatár végigjátszotta a meccset, 6,7-et kapott, ami a 6,51-es átlagú csapatból kiemelkedett, összességében csak Alexander Milosevic, Hiroki Sakai és a padról bedobott Salif Sané lett jobb a hazaiak közül.

Frankfurtban még magyar gólnak is örülhettünk, igaz 1-4-nél a 90. percben ez már csak annyi volt, mint halottnak a csók – Huszti Szabolcs értékelésének viszont kétségkívül jót tett. Végül 7,6-ot ért el a meccset végigjátszó szélső, aminél csak az első gól szerzője, Alex Meier lett magasabb (az ellenfélnél viszont Christian Gentner 9,4-et is kapott gólja, gólpassza és gólvonalról történő mentése után). A Frankfurt átlaga 6,62 volt.

Mivel a Whoscored csak ezekről a bajnokságokról készít statisztikákat, a többi pályára lépő magyar légiós teljesítményéről ilyen szempontból nem tudunk beszámolni.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik