Légiósok

Eldőlt? Dárdai Pál csapata kijut a nemzetközi porondra

A Bild számításai szerint ennyi őszi pont után már nem tud rontani a Hertha.

Kapcsolódó cikkek

A szezon felénél zárult az ősz a Bundesligában. A német bajnokság első két helyén nincs meglepetés: a Bayern München vezet, a Borussia Dortmund próbálja tartani vele a lépést, a harmadik pozícióba viszont az ősz meglepetéscsapata, a Dárdai Pál vezette Hertha BSC lépett fel.

Dárdai együttese története második legjobb őszi eredményét érte el azzal, hogy 32 pontot gyűjtött a 17 bajnokiján, nem véletlen, hogy a szurkolók már-már nemzetközi szereplést érő végső helyezésről beszélnek. Ezt a minap a német Bild is megtoldotta: cikkébenbizonyítja, hogy a Hertha ott lesz vagy a Bajnokok Ligájában vagy az Európa Ligában.

„A tények magukért beszélnek” – írja a lap, mely azzal kezdi a számolgatást, hogy harminc pont felett ezelőtt csupán négyszer teljesített a csapat 17 forduló alatt, s mind a négy alkalommal nemzetközi szereplést érő helyen végzett.

  • A 2008–2009-es idényben Lucien Favre irányításával 33 ponttal zárt, s végül negyedik lett, ami Európa Liga-indulást ért.
  • A 2001–2002-es idény őszi fele 31 pontot hozott, s szintén negyedik lett a szezon végén a csapat, amivel az UEFA Kupában indulhatott el.
  • 1974 végén a mai számítások szerint 32 pontja lett volna, de akkor kettő pontot ér a győzelem – a szezont másodikként fejezte be a csapat, s az UEFA Kupában indulhatott.
  • 1969-ben a hárompontos rendszerben harminc ponttal zárt, végül pedig harmadik lett; akkor a Vásárvárosok Kupájában állhatott rajthoz.
  • A Hertha 2009-ben indult utoljára a nemzetközi porondon. Az Európa Liga-szereplést megelőzően 2008-ban, 2006-ban, 2005-ben, 2003-ban, 2002-ben, 2001-ben és 2000-ben is az UEFA Kupában szerepelt, míg 1999-ben a Bajnokok Ligájában állt rajthoz a Dárdai Pál és Király Gábor nevével fémjelzett együttes.

    – Nem vagyok jós, nem is foglalkozom ezzel. Engem csak az érdekel, hogy jól teljesítsünk a bajnokság második felében is. Ha ez sikerül, akkor egy bizonyos pont után már beszélhetünk új célokról – mondta a lapnak Dárdai Pál, aki a szezon előtt úgy hosszabbított szerződést a klubbal, hogy idén cél a bennmaradás. Ezt alighanem, már a szezon felénél elérte a Hertha…

    Olvasói sztorik