Légiósok

Bogdán Ádám: Csak magamat hibáztathatom, de…

A Liverpool magyar kapusa szerint a csatár a kezéből rúgta ki a labdát.

Kapcsolódó cikkek

Bogdán Ádám vasárnap először állhatott bajnoki mérkőzésen a Liverpool első csapatának kapujában – az együttes 3-0-s vereséget szenvedett a Watford otthonában a Premier League 17. fordulójában. Az első gólért sokan a magyar kapust hibáztatják. Bogdán Ádám a liverpoolfc.com-nak adott nyilatkozatában elismerte, benne volt az első gólban, és természetesen a vereségben is, ám a csapattársakkal együtt azon dolgoznak, hogy mihamarabb kijavítsák a hibákat és újra elinduljon felfelé a csapat.

– Senkinek sem könnyű összeszednie magát, ha ilyen korán, ilyen gólt kap – kezdte interjújában a magyar kapus, aki a 3. percben kiejtett egy könnyűnek tűnő labdát, amit Nathan Ake közelről a hálóba passzolt. – Megfogott minket a találat, majd jött az újabb. Igyekeztünk talpra állni, jóllehet rosszul játszottunk. A Watford viszont remekül futballozott, igaz, gyorsan megadtuk nekik a kezdőlökést. Úgy érzem azonban, hogy azt a labdát bizony kirúgta a kezemből a csatár, de a bíró a nagy tumultusban nem láthatta, tizedmásodpercekről beszélünk. Mindegy most már, csak magamat hibáztathatom – fogalmazott.

A játékos mellett Jürgen Klopp menedzser is látta a hibákat, ám mint mondta, a gyors és hatékony elemzést követően jön az újabb nagy kihívás, a listavezető Leicester elleni összecsapás. Keseregni nincs idő, koncentrálni kell tovább. A Pool legutóbbi négy tétmeccsét nem tudta megnyerni, és december 26-án sem vár rá könnyű feladat a szezon meglepetéscsapata ellen. A vörösök jelenleg a 9. helyen állnak a tabellán 14 ponttal lemaradva a Leicester mögött – írja a digisport.hu.

https://www.youtube.com/watch?v=_9dLw1dBMJg

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.