Légiósok

VIDEÓ: Bogdán is hibázott, hármat kapott a Liverpool

A Liverpool – Bogdán Ádámmal a kapuban – háromgólos vereséget szenvedett az újonc Watford otthonban az angol bajnokság 17. fordulójának vasárnapi játéknapján.

Bogdán a Premier League-ben most védett először liverpooli színekben, és az első gólnál hibázott. A magyar válogatott kapus a 3. percben egy szöglet után az öt és felesen belül kiejtette a labdát, a holland Nathan Aké pedig ezt kihasználva a hálóba lőtt. Igaz, közben viszont mellbe rúgta a hálóőrt. A bíró nem látott szabálytalanságot.

https://www.youtube.com/watch?v=_9dLw1dBMJg

A második és a harmadik találatot a nigériai Odion Ighalo szerezte.

A Watford legutóbb 1999-ben győzte le a Premier League-ben a Liverpoolt, az élvonalban pedig ezt megelőzően 1987-ben sikerült sorozatban négy meccset nyernie.

– Csalódást keltő eredmény ma a Watford ellen. Szörnyű érzés! A szurkolóink ma is fantasztikusak voltak! – írta vasárnap délután a Facebook-oldalán Bogdán Ádám.

A mérkőzés utáni sajtótájékoztatón Jürgen Klopp vezetőedző elsősorban azért kritizálta a játékosait, mert rosszul reagáltak az első negyedórában kapott két gólra. A német tréner szerint az első találatot nem lett volna szabad megadni, mert a magyar kapus két kézzel fogta a labdát, mielőtt a hazaiak megszerezték tőle.

– Azt hiszem, ez egy rossz döntés volt, de a reakciónk is nagyon rossz volt. Elvesztettük a fejünket, aztán kaptunk egy nagyon könnyű gólt, ami jobb védekezéssel elkerülhető lett volna – nyilatkozta Klopp.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik