Légiósok

Magyarországot gyalázták Bukarestben, a játékvezető félbeszakította a meccset

A Dinamo klubvezetői szerint felesleges „cirkuszt” csinált a bíró a meccs megállításával.

Kapcsolódó cikkek

A román élvonal huszadik fordulójának zárómeccsén Bőle Lukács csapata, a CSMS Iasi a Dinamo Bucuresti vendége volt. Honfitársunk a kezdőben kapott helyet.

A találkozó a 34. percben 12 percig félbeszakadt, mert a Dinamo szurkolói rasszista, magyarellenes rigmusokat skandáltak, célpontjuk elsősorban Bőle volt – tájékoztatta honlapunkat a játékos menedzsere, Panicos Makedonas.

A gsp.ro tudósításában is szerepel, hogy a bukarestiek idegengyűlölő dalai miatt a játékvezető megállította a mérkőzést, és a játékosoknak az öltözőbe küldte. A hangosbeszélő figyelmeztette a drukkereket, a Dinamo egyik játékosa és egyik vezetője is beszélt velük, ezt követően folytatódhatott a játék.

Az esetről készült felvétel ide kattintva megtekinthető!

A meccs végül gól nélkül ért véget, Bőle végig a pályán volt. Együttese a tabella nyolcadik helyén áll.

Friss:

A DigiSport televízió felvételeiből kivehető, miszerint a románok a „Ki a magyarokkal az országból”, illetve a „Magyarország szopja a románok f….t” rigmusokat kiabálták a meccs során.

A Transindex.ro azt írja, a Dinamo vezetősége szerint a kényszerpihenőre egyáltalán nem volt szükség, és csak egy nagy cirkuszt ért el a játékvezető a megállítással.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik