Légiósok

Bogdán: Felejthetetlen este volt!

Liverpool hősének megvan a módszere a tizenegyespárbajra, de a szerencse is kellett.

Kapcsolódó cikkek

Szerdán késő este beszámoltunk róla, hogy a Liverpool bejutott az angol Ligakupa legjobb 16 csapata közé, miután elbúcsúztatta a negyedosztályú Carlisle United együttesét. A továbblépés a vártnál sokkal nehezebben jött össze, ugyanis 1-1 után hosszabbításra, majd tizenegyesekre volt szükség.

Megosztja a szurkolókat, hogy a vörösök kapott góljában benne volt-e az új klubjában első tétmeccsét játszó Bogdán Ádám, de ha igen, a tizenegyespárbaj során akkor is jóvátette hibáját, hiszen három lövést is hárított, így végül hősként jött ki a mérkőzésből. ALiverpool honlapjának cikke kiemeli, hogy a magyar kapus szerényen nyilatkozott a lefújás után, és hálás volt a szerencsének, hogy háromszor is sikerült védenie.

– Van egy menete ennek az őrületnek. Néha érzem, hogy szerencsém lesz, néha nem. Ezúttal sejtettem a helyes irányt, és három lövésnél szerencsém volt, úgyhogy sikerült hárítanom. Azt hiszem, jól játszottunk, és mindent megtettünk a győzelemért. Egy másik napon a lövéseink bemennek, és kényelmesebb esténk lett volna – kezdte Bogdán Ádám.

– Végig uraltuk a játékot, de az ellenfél nagyon jól játszott, hatékonyan védekezett, a kapusa pedig igazán jól védett. Sajnos nem tudtuk eldönteni a találkozót a rendes játékidőben, de a legfontosabb dolog a továbbjutás volt. Ezt a meccset soha nem fogom elfelejteni, fantasztikus volt. A szurkolók is fantasztikusak voltak, és a hangulat is, hiszen telt ház volt. Hihetetlen este volt számomra, amelyre mindig emlékezni fogok.

Nyári érkezése után ezen a kupameccsen védett először tétkörülmények között Bogdán Ádám, hiszen korábban mindig csak a kispadon jutott neki hely Simon Mignolet mögött. Az első számú kapust most nem nevezték a keretbe, de ott volt a stadionban, hogy biztassa csapattársát a mérkőzés előtt, és a lefújás után sem fukarkodott a dicsérő szavakkal.

– Fantasztikus volt, bejött az öltözőben a meccs előtt és után is, és minden jót kívánt. Én minden héten viszonzom neki ezt. Tudjuk, milyen nehéz ez a helyzet, de teljes mértékig tiszteletben tartjuk, segítjük és ösztönözzük egymást, hiszen minden nap együtt dolgozunk.

A Carlisle United búcsúztatása után a Liverpool októberben a Bournemouth együttesével találkozik a Ligakupában, a bajnokságban pedig az Aston Villa lesz a következő ellenfél, szombaton.

– Minden meccsünk nagyon komoly, hiszen a Premier League-ben nincsenek könnyű találkozót. A pozitívumokat kell megőriznünk a mai mérkőzésből, de már csak a következőre kell koncentrálnunk, amely szombaton lesz, dolgoznunk kell, nyernünk, és feljebb lépnünk. Ez nem lesz könnyű, mert a Villa ugyancsak sikerélménnyel a háta mögött érkezik hozzánk, de otthon fogunk játszani, így hát nyerni szeretnénk – mondta végül Bogdán Ádám.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik