Légiósok

Tőzsér még rozsdás, de rendben lesz

Szombaton valószínűleg nem kap lehetőséget az angol QPR csapatában.

Kapcsolódó cikkek

Az angol másodosztályú QPR menedzsere, Chris Ramsey úgy véli, Tőzsér Dániel és Gabriele Angella is bizonyítani fogja, hogy érdemes volt őket leigazolni. Az előző szezonban mindketten az élvonalba feljutó Watford játékosai voltak, és a közelmúltban kerültek a Loftus Roadra – írja a West London Sport.

Időnként mindkét játékos meggyőző teljesítményt nyújtott az elmúlt két mérkőzésen, de az edző szerint még nincsenek megfelelő erőállapotban.

– Azt hiszem, némileg még be vannak rozsdásodva, mert nem játszottak a közelmúltban, de bízom benne, hogy majd belejönnek, mert tehetséges játékosok – mondta Chris Ramsey, aki úgy tervezi, hogy a Hull City ellen, szombaton ismét Angella lesz a középhátvéd, de Tőzsér helyett inkább mivel Alejandro Faurlin kap lehetőséget, pedig honfitársunk legutóbb gólpasszt adott.

Olvasói sztorik