Légiósok

Télen megválnak Stieber Zoltántól

A német Hamburg vezetőedzője nem tart igényt a magyar válogatott játékosra.

Kapcsolódó cikkek

Hetek, sőt lassacskán hónapok óta húzódik Stieber Zoltán kálváriája Hamburgban. A tavaszi idényben alapembernek számított, aktív részese volt a Bundesligában maradás kiharcolásának, a nyári edzőmeccseken is lehetőséget kapott, de amikor elérkeztek az új szezon bajnoki meccsei, hirtelen kikerült a német csapat keretéből.

Az átigazolási időszak vége előtt távozhatott volna, hiszen a másodosztályból több klub – köztük a Kaiserslautern is – kereste, de ő a maradás mellett döntött, és vállalta a küzdelmet a csapatba kerülésért. Nos, a Borlifecikke szerint feleslegesek az erőfeszítései, hiszen eldőlt, hogy télen mindenképpen távoznia kell, mert nem tartanak rá igényt.

A HSV négy meccs alatt hat pontot szerzett, ezt nem értékelik jónak, ezért változások várhatóak a meccskeretben hétvégén, az Eintracht Frankfurt ellen. A rutinos Ivica Olic mellett honfitársunk is helyet kaphat a kispadon, ennek ellenére a tél folyamán új kihívást, új klubot kell keresniük maguknak, mert Bruno Labbadia vezetőedző hosszabb távon már nem tart igényt rájuk.

Egy közelmúltbeli interjúban egyébként maga Stieber is elmondta, hogy szívesen megküzd a helyéért, de ha a téli időszakig nem változik a helyzete, akkor kénytelen lesz elgondolkodni a váltáson, mert játszani szeretne; neki nem elég, hogy csak otthon ül és felveszi a fizetését.

Olvasói sztorik