Légiósok

Súlyos pénzbüntetés a lengyel bajnokcsapatnál

A prémiumok mellett az alapbéreket is be akarják fagyasztani Lovrencsics, Kádár és Holman csapatánál.

Kapcsolódó cikkek

Bár Lovrencsics Gergő, Kádár Tamás és Holman Dávid csapata, a lengyel bajnoki címvédő Lech Poznan bejutott az Európa Liga csoportkörébe, a bajnokságot olyan rosszul kezdte, hogy nyolc forduló után a tabella utolsó előtti helyén áll, mindössze négy ponttal.

A przegladsportowy.pl cikkeszerint hétfőn a klubvezetők drasztikus intézkedéseket hoztak a rossz szereplés miatt. Először is az Európa Liga-szereplésért járó prémiumok kifizetését felfüggesztették a csoportmeccsek idejére, sőt ha december 15-ig nem kerül a legjobb öt közé az együttes a hazai bajnokságban, ezt a pénz – becsülések szerint körülbelül 2 millió złotyt – egyáltalán nem kapják meg.

Nem mellesleg a fizetéseket is felfüggesztették, bár a szerző szerint ez az intézkedés némileg ellentmondásos, hiszen az alapbérek garantálva vannak a játékosok szerződésében, és a labdarúgó-szövetség szabályai világosan rendelkeznek erről. A játékosok megállapodásaiba nem szabad beavatkozni, legfeljebb a prémiumokat lehet visszatartani. A korábbi szabályok a közelmúltban megváltoztak, és a játékosok most már két hónapos a késedelem esetén is felmondhatják a szerződésüket (korábban ez három hónap volt).

Ez azt mutatja, hogy a Lech a tűzzel játszik, de hivatalosan azt kommunikálják, hogy végül biztosan megkapják a pénzüket a játékosok, mert a klub nem fog a szabályokkal ellentétesen cselekedni. Úgy tűnik tehát, hogy az alapbérekkel való revolverezés rövid életűnek bizonyul, és az igazi büntetés a prémiumok befagyasztása lesz.

Olvasói sztorik