Élő Magyar foci

Szoboszlai hatalmas szabadrúgásgóljával nyertünk Törökországban

Idei első tétmérkőzését játszotta a magyar labdarúgó-válogatott, amely 1-0-ra győzött Törökország vendégeként a Nemzetek Ligája B osztályának első fordulójában.

Féltettük a csapatot, hiszen Marco Rossinak 15 játékosról kellett lemondania különféle okok miatt, és főleg a hátvédsor tűnt hézagosnak. Rossi azt a felállást választotta, ami a Honvédnál a bajnoki címmel végződő 2017-es évben nagyon bejött, a három belső védő, Lang Ádám, Willi Orbán és Szalai Attila mellé a két szélen Holender Filip és Fiola Attila zárt vissza.

Az Eb-résztvevő törökök meglepően visszafogottan játszottak, a magyar válogatott pedig ezt kihasználva átvette az irányítást, és helyzeteket dolgozott ki, Sallai Roland pöckölésébe a török kapus bele tudott kapni, majd Cakir Holender szép csavarását is kitolta.

Aztán szerencséjük volt a törököknek, Szoboszlai Dominik lövésébe Sallai sarokkal ért bele, de a bal kapufa kisegítette a hazaiakat, akiket a felső léc is megmentett Holender látványos lövésénél.

A magyar válogatott összesen kilencszer próbálkozott az első félidőben, míg a törökök csak háromszor, ez is mutatja, hogy mi irányítottuk a meccset.

A második félidő elején a török csapat többet birtokolta a labdát, de megint nekünk volt helyzetünk, ám Sallai rálépett a labdára Szalai Ádám remek indítása után. A törökök egyetlen nagy lehetőségnél Nagy Ádám beérte a kilépő Burak Yilmazt, a középpályás lábán megpattanó lövést pedig Gulácsi Péter kiütötte.

Orbán fejesénél Cakir óriási bravúrral tartotta a 0-0-t, de a 80. percben ő is tehetetlen volt Szoboszlai szédületes szabadrúgásánál.

A törökök a bekapott gól után sem pörögtek fel, így a magyar válogatott 1-0-ra győzött, és 1984 óta először aratott sikert a rivális otthonában.

Folytatás vasárnap hazai pályán, zárt kapuk mögött a szerbeket 2-1-re legyőző oroszok ellen.

Nemzetek Ligája, B divízió, 3. csoport, 1. forduló:

Törökország – Magyarország 0-1 (0-0)
Sivas, Yeni Sivas 4 Eylül-stadion
v.: Soares Dias (portugál)
Törökország: Cakir – Müldür, Demiral, Söyüncü, Meras – Ayhhan, Yandas (Kahveci, 58.) – Kutucu (Yazici, 46.), Calhanoglu, Kilinc (Karaman, 76.) – Yilmaz
Magyarország: Gulácsi – Lang, Szalai A., Orbán, Fiola – Nagy Á., Sigér (Schäfer, 60.) – Sallai (Kalmár, 81.), Szoboszlai, Holender – Szalai Á (Nikolics, 71.).
gól: Szoboszlai (80.)
sárga lap: Yilmaz (37.), Kahveci (91.), illetve Sigér (45.), Fiola (59.), Lang (75.)

 

A csoport másik meccsén:
Oroszország – Szerbia 3-1 (0-0)
gól:
Dzjuba (48., 81., az elsőt 11-esből), Karavajev (69.), illetve Mitrovic (78.)

 

B divízió, 4. csoport:
Bulgária – Írország 1-1 (0-0)
Finnország – Wales 0-1 (0-0)

 

A divízió, 4. csoport:
Ukrajna – Svájc 2-1 (1-1)
Németország – Spanyolország 1-1 (0-0)

 

C divízió, 3. csoport:
Moldova – Koszovó 1-1 (1-0)
Szlovénia – Görögország 0-0

 

D divízió, 1. csoport:
Feröer-szigetek – Málta 3-2 (1-1)
Lettország-Andorra 0-0

Kiemelt kép: MTI/AP

Szenzációs Szoboszlai-góllal vertük a törököket

A magyar válogatott idegenbeli győzelemmel kezdte a Nemzetek Ligáját, miután 1-0-ra verte az Eb-résztvevő török csapatot. Hiába a sok hiányzó, a magyar csapat nagyon jól védekezett, és az első félidőben támadásban is sokat mutatott, Holender és Sallai révén két kapufánk is volt. A második félidőben feljöttek a törökök, de nem tudták nyomás alá helyezni a magyar csapatot, amely egy káprázatos góllal győzött. Folytatás vasárnap az oroszok ellen.

Vége, nyertünk!

1984 után először tudtunk újra nyerni a törökök otthonában. A győztes gólt Szoboszlai Dominik szerezte egy csodás szabadrúgásból.

Szoboszlai ezt eltalálta, na

Ezzel a góllal vezetünk a törökök ellen, Szoboszlai Dominik szabadrúgására mozdulni is alig tudott a kapus:

Mekkora gól!!!!

Szoboszlai nagyjából 30 méterről akasztott irgalmatlan nagy gólt szabadrúgásból! És végre a kapufa is velünk volt! Vezetünk!

Az első félidő jobb volt

A törökök feljavultak a második félidőre, így helyzeteink nincsenek, de szerencsére ők sem jutnak ziccerig. Így viszont elég lapos a meccs.

Jön Nikolics

2018 márciusában játszott utoljára, amikor még Leekensszel 1-0-ra kikaptunk hazai pályán. Szalai Ádámot váltotta.

Mit védett a török kapus!

Szoboszlai szöglete után Orbán fejelt az ötösről, Cakir a léc alól szedte ki a labdát. Óriási védés volt.

Újoncot avatunk

Schäfer András, a DAC játékosa először szerepel a válogatottban. Sigér ment le.

Lang > Calhanoglu

A Milanban a járvány miatti kényszerszünet után remeklő Calhanoglu úgy pattant le Lang Ádámról, hogy öröm volt nézni.

Nagyon kellett Nagy Ádám sprintje

A Sallai lövése utáni magyar szögletet követően a törökök alakítottak ki helyzetet, Burak Yilmaz a saját térfeléről indult el, így nem volt les, Nagy Ádám azonban utolérte, megzavarta, és Yilmaz lövését végül Gulácsi ütötte ki.

Sallai ziccerben rálépett a labdára

Szalai Ádámtól kapott remek labdát, de sajnos csetlett-botlott, végül csak elverekedte magát lövőhelyzetig, ami szögletre vágódott egy törökről.

Kilencszer próbálkoztunk az első félidőben

Ez éppen háromszorosa a törökök hasonló mutatójának. Mi háromszor találtuk el a kaput, ők kétszer. 55 százalékban nálunk volt a labda, és 86 százalékos pontossággal passzolt a csapatunk. A törökök 84 százalékkal.

Mintha nem is középcsatár lenne

Szalai másodszor is megpróbálta a 16-oson kívülről, rég volt olyan, hogy egy meccsen belül kétszer is elvállalta távolról. A második kísérlet most a kapu fölött zúgott el.

Olvasói sztorik