Kiemelt hírek

Horváth László nem lett másnapos

A hétvégi bajnoki miatt elmaradt a kaposvári kupasiker nagy megünneplése.

Kapcsolódó cikkek

Mint arról már beszámoltunk, a Magyar Kupa harmadik fordulójában az OTP Bank Ligában nyeretlenül sereghajtó Zalaegerszegi TE FC az Kaposvári Rákóczi FC második csapatához látogatott, amely az NB III Dráva-csoportjában szerepel. A somogyiak a kiegyenlített játékot hozó találkozó 92. percben gólt szereztek, aztán a 94. percben büntetőhöz jutott a ZTE, de Balázs Zsolt tizenegyesét Horváth László kivédte. A Kaposvár II ezzel bejutott a Magyar Kupa legjobb 32 csapata közé. A ZTE FC a Honvéd után a második élvonalbeli csapat, amely búcsúzott a kupaküzdelmektől.

A Rangadó.hu érdeklődésére Horváth László kapus elmondta, hogy ez volt eddigi pályafutása legfontosabb tizenegyes-hárítása. A 23 éves, sajátnevelésű hálóőr a következő kupakörben is erős riválisra vágyik. A jelenlegi szezonban már hét bajnoki meccsre volt nevezve, egyszer csereként lépett pályára, egyszer pedig kezdő volt, és a Ligakupában is védett már.

– A Rákóczi honlapján lévő adatlapján az áll, hogy a kedvenc filmje a Másnaposok. Hétköznap lévén gondolom annyira azért nem tudták megünnepelni a továbbjutást…
– Sajnos nem lehetett, mivel szombaton az első csapatra fontos bajnoki mérkőzés vár, és bízom benne, hogy keretbe tudok kerülni. Szeretném megmutatni magamat az élvonalban is, ezért is örülök a tegnapi jó teljesítményemnek – nyilatkozta a Rangadó megkeresésére Horváth László.

– Mitől függ, hogy bajnoki meccsen ki kap lehetőséget?
– Az edzéseken nyújtott teljesítmény és a hozzáállás alapján a vezetőedző eldönti, kiben érzi azt, hogy a legjobb formában van.

– Minek köszönhető a szerdai nagy kupasiker?
– Így készültünk, kicsit visszaálltunk, és próbáltuk kontrákból elérni a ZTE kapuját. A zalaiak nagyon jöttek, látszott, hogy el akarják dönteni a meccset már az elején. Az első félidő után elhittük, hogy van keresnivalónk, voltak lehetőségeink, a végén is elmentünk a kapujukig. Betaláltunk, de a legutolsó pillanatban jött egy tizenegyes. Szerencsére sikerült védenem, így összejött a továbbjutás!

– Korábban is volt már emlékezetes tizenegyes-védése?
– Ennyire fontos talál még nem volt. Egyszer utánpótlásszinten, talán U15-ben előfordult, hogy két tizenegyest is kivédtem, amikor büntetőkkel dőlt el a harmadik hely sorsa, de a mostani védésem azért emlékezetesebb.

– Csak egyetlen klub mondhatja el magáról, hogy mindkét csapata ott van a legjobb 32 között!
– Sikerült a bravúr, és örülnék, ha a két kaposvári csapat nem egymás ellen játszana a következő körben. Azzal egyébként nem lenne baj, ha ismét egy komoly, élvonalbeli együttest kapnánk, hiszen tegnap is jól jöttük ki belőle.

– Az első csapat viszont nagyon peches mostanában, elég, ha csak a legutóbbi, Debrecen elleni meccsre gondolunk.
– A végén, az utolsó pillanatokban jobban oda kell figyelni. Ha eddig sikerült volna, már sokkal több pontunk lehetne.

Magyar Kupa, 3. forduló
Kaposvári Rákóczi FC II – Zalaegerszegi TE FC 1-0 (0-0)
Kaposvár, 200 néző. Játékvezető: Botló
Kaposvár II: Horváth L. – Kuczkó, Major (Kiss A., a szünetben), Fenyvesi, Laczkó – Garai, Horváth T. – Bőle, Berdó, Reszli (Házi, 70.) – Mustapha. Edző: Barna László, Weimann Gábor
ZTE: Jahics – Kocsárdi, Hervas, Szalai (Bogunovics, a szünetben), Hidvégi – Máté – Kamber, Balázs, Szakály D. – Turkovs, Bujor (A. Delics, 67.). Vezetőedző: Prukner László
Gólszerző: Bőle (92.)
Olvasói sztorik