Amint arról már beszámoltunk, a házigazda Szolnok tizenegyesekkel búcsúztatta a Szegedet a Magyar Kupa harmadik fordulójában. A hazaiaknál a 41 éves kapusedző, Rézsó Péter védett, és végül nagy szükség volt a rutinjára, hiszen a hosszabbítás után tizenegyesrúgásokra került sor, és két büntetőt is hárított!
– Két tartalékos csapat állt fel, helyzetekben nem bővelkedett a közepes színvonalú meccs, de nekünk több volt – mesélte a Rangadó.hu megkeresésére Rézsó Péter, a Szolnok kapusa. – Nagyobb esélyünk volt a győzelemre, de a szegediek találtak egy gólt, aztán a hosszabbításban nem történt szinte semmi.
– A büntetők során aztán ön kapta a főszerepet! Tizenegyes-specialistának számít?
– Voltak korábban is ilyen védéseim, a Haladásnál például. A közelmúltban már úgy döntöttem, hogy abbahagyom a játékot, volt egy komoly sérülésem is, de mondták, hogy számítanak rám, így vállaltam a kapusedzőséget, és másodikszámú kapus lettem. Szívesen csinálom, hiszen ez az életem, ezt szeretem.
– Kapusedzőként mit tanácsol a fiataloknak, mi a követkendő taktika a tizenegyeseknél? Ez csupán szerencse kérdése, vagy a megérzésekre kell hagyatkozni?
– Nem csak a megérzések számítanak! Lehet látni az embereken, hogy mit akarnak, hogyan akarják rúgni, aztán persze a szituáció dönti el. De a lábtartásból és a szemkontaktusból is lehet következtetni. Ez az érzék a rutinnal meg az évekkel fejlődik ki. Igazán csak akkor tanulja meg az ember, ha többször kerül ilyen szituációba. Az a fontos, hogy a kapusok mindig figyeljék a lövőjátékost!
– A közelmúltban volt egy másik emlékezetes meccse is, hiszen tíz gólt kapott Pakson, egy Ligakupa-mérkőzésen. Nehéz volt átélni?
– Nem volt könnyű, az biztos! Az első félidőben még vezettünk egy-nullára, majd sokáig kettő-egy volt az állás. Aztán csak kaptuk a gólokat, és tehetetlenek voltunk. Velünk szemben felállt egy Európa Ligás csapat, mi meg az U18-cal… Csak egy védőnk játszott a szokásos kezdőből, és 17 éves gyerekek álltak be már az első félidőben. Megpróbáltam megtenni mindent, sajnos nem sikerült. Próbáltam bíztatni a többieket, de amikor láttam, hogy egy-egy kapott gól után mindenki lehajtja a fejét, tudtam, hogy már minden hiába.
