Kiemelt hírek

„Számomra minden a legjobban alakult!”

Mozgalmas és izgalmas időszak áll Gyenes Dávid mögött.

Kapcsolódó cikkek

A 25 éves kapus korábban a Honvéd második csapatánál szerepelt, legutóbb pedig az NB II Keleti-csoportjában érdekelt Vecsés FC hálóját őrizte. Edzője az a Détári Lajos volt, akit a közelmúltban szerződtetett a Ferencváros. A trénerrel együtt Gyenes is klubot váltott, és vasárnap, a Zalaegerszeg ellen már be is mutatkozott új együttesében! A premierje emlékezetesre sikeredett, hiszen az OTP Bank Liga nyolcadik fordulójában az FTC megszerezte első győzelmét, és a mostani idényben ez volt az első olyan találkozó, amikor a csapat nem kapott gólt!

– Nagyon fordult önnel a világ az elmúlt két és fél hétben!
– Alig több mint két hete még a Vecsés színeiben védtem a Nyíregyháza ellen – mondta a Rangadó.hu érdeklődésére Gyenes Dávid. – Akkor még nem gondoltam, hogy két hét múlva már a Fradiban fogok játszani élvonalbeli meccset a Zalaegerszeg ellen! Aznap amikor, Détári Lajost kinevezték, hívott, hogy menjek be a székházba. Elintéztük a papírokat, és délután már ott edzettem.

– Korábban szóba került, hogy ha az edzője klubot vált, akkor ön követheti az NB I-be?
– Erről így korábban nem volt szó, de bízik bennem, hiszen ismer, és a Vecsésben tavaly jól is ment a védés. Számomra minden a legjobban alakult.

– Azt mikor tudta meg, hogy Détári első élvonalbeli meccsén rögtön kezdő lesz?
– Bíztam benne, de konkrétan az utolsóelőtti edzésen, pénteken derült ki. A kapusedző, Balogh Tamás szólt, hogy vasárnap én kezdek. Az NB II-ben már nem volt bennem drukk a mérkőzések előtt, de most a meccs elején egy kicsit izgultam. Sok néző volt, és azért ez mégiscsak a Fradi! De miután jól sikerült egy-két labdaérintésem, megnyugodtam. Sok dolgom nem volt, első élvonalbeli meccsnek ez volt a lehető legideálisabb! Remélem, hétvégén is megkapom a bizalmat. Vecsésen annyival könnyebb dolgom volt, hogy ott már jól ismertem a védőket. Itt is nagyon jó védőjátékosok vannak előttem, bízom benne, hogy hamar összehangolódunk.

– A Ferencváros játékosai közül jelenleg ön ismeri a legjobban Détári Lajost! Melyek azok az emberi és szakmai tulajdonságai, amelyekkel segíteni tud a nehéz helyzetben lévő csapatnak?
– Nagyon játékos párti, mindenben segít nekünk. Ezenkívül nincs feszültség az öltözőben. Nem tudom, előtte milyen volt, de a többiek azt mondják, most jobb a hangulat. A pályán a támadófoci híve, de elvárja a zárt védekezést. Elől kreatívak játékosaink vannak, de megköveteli, hogy hátul jól játsszunk, a védekezésre is figyeljünk. Ahogy elnéztem a csapatot az edzéseken, egyrészt azt láttam, hogy mindenki nagyon hajt, másrészt képzett futballisták alkotják a keretet, tehát szerintem bőven van helyünk följebb a tabellán. Az első öt-hat között…

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.