Kiemelt hírek

Fel kellett venniük a ritmust

Kétgólos hátrányban sem adták fel a soproniak, és végül megnyerték az idénynyitót.

Kapcsolódó cikkek

Hazai pályán kezdte a bajnokságot az NB II Nyugati-csoportjában újonc SVSE-GYSEV-Goldschmidt. Az első félidőben úgy tűnt, nem sok örömük lesz az idénynyitón a soproniaknak, sőt a második játékrész elején már 2-0-ra vezetett a vendég Veszprém FC, ám a hazaiaknak innen sikerült fordítaniuk, így végül mégis győzelemmel rajtoltak!

Végig ott volt a pályán a Sopron rutinos, 33 éves csatára, Bausz Róbert, aki a Rangadó.hu érdeklődésére elmondta: rendkívül jó érzés volt számukra újra ezer ember előtt, jó hangulatú találkozón futballozni.

– Amikor a második félidő elején a Veszprém megszerezte második gólját, nem tűnt dicsőségesnek a bajnoki nyitány a Sopron számára…
– Fel kellett vennünk az NB II-es ritmust, szokatlan volt hosszú idő után újra másodosztályú meccset játszani, de a rutinos játékosok átlendítették a holtponton a csapatot – mondta a Rangadó megkeresésére a soproni Bausz Róbert. – Micso Szmiljanics gólja után már látszott, hogy meg lehet fordítani az eredményt. Az első félidő álmos kezdése után dicséretes, hogy nem adta fel a társaság, pozitívum, hogy kétgólos hátrányból is nyerni tudtunk, ehhez a fiatalok küzdeni tudása is kellett!

– Milyen ellenfelet ismertek meg a Veszprémben?
– A Sopron már az NB III-ban is találkozott a Veszprémmel, amikor veretlenül nyerték meg a bajnokságot. Szervezett, jó társaság, van két jó légiósuk elől, akik rendszerint ügyesen megtartották a labdát.

– A Sopron számára mi lehet a reális cél ebben az idényben?
– Nehéz felmérni a mezőnyt, mert sok élvonalbeli együttes második csapata szerepel a csoportban. Az első cél természetesen a bennmaradás, de próbálunk merészebbek lenni, és jó középcsapattá válni. A hetedik-nyolcadik helyet jó lenne megszerezni, esetleg meglepetést okozni, ki tudja…

– Ön, mint ős-soproni, nyilván már annak is nagyon örül, hogy újra másodosztályú csapata van a városnak!
– Feltétlenül! Annak idején már játszottam az NB II-ben, és részese voltam az élvonalba való feljutásnak, ahol több évig futballoztam. Nagyon jó érzés, hogy újra ennyi ember volt a meccsünkön. Körülbelül ezren jöttek ki, rendkívül hangulatos volt. A soproniak meg is érdemlik!

NB II, Nyugati-csoport, 1. forduló
SVSE-GYSEV-Goldschmidt – Veszprém FC 3-2 (0-1)
Sopron, 1000 néző. Játékvezető: Pintér Cs.
Sopron: Sipos – Csontos, Szmiljanics, Bozsoki, Nagy Z. (Horváth T., 62.) – Tamási (Bognár Gy., a szünetben), Planéta, Lazics, Szabó L. (Fazekas N., 88.) – Csordás, Bausz. Vezetőedző: Végh Tibor
Veszprém: Varga T. – Garai (Szöllőskei, 74.), Hegedűs, Lang, Bosnjak (Mesa, 83.) – Hevesi-Tóth, Finta, Leitold, Thiago – Novothny S., Alex (Nikolin, 89.). Vezetőedző: Vágó Attila
Gólszerzők: Szmiljanics (58.), Szabó L. (62., 75.) illetve Novothny S. (37., 51.)
Olvasói sztorik