Kiemelt hírek

Közel jár a valósághoz a Siófok

Rangadó
Rangadó

2011. 08. 18. 11:16

Horváth Károly a BFC Siófok támadójátékában és labdabirtoklásában még nem érez átütőerőt.

Kapcsolódó cikkek

Szerdán pótolták az OTP Bank Liga első fordulójából elhalasztott BFC Siófok – Videoton FC mérkőzést, amely gólnélküli döntetlennel ért véget. A találkozón inkább a címvédő vendégek játszott fölényben, de a balatoniaknak is bőven volt lehetőségük a gólszerzésre. Kulturáltan, szervezetten, tudatosan futballoztak, teljesem megérdemelten csíptek el egy pontot! Nem véletlen, hogy a lefújás után a Videoton portugál edzője, Paulo Sousa kifejezetten csalódott volt, és ezt nem is titkolta, a Siófok szakmai igazgatója, a Rangadónak nyilatkozó Horváth Károly viszont elégedetten értékelte a látottakat.

– Értékes pontot szereztek a bajnok ellen, de a győzelem is összejöhetett volna!
– Az már igazi örömet jelentett volna, hogyha három pontot tudunk szerezni, az pedig pillanatnyi megelégedettségre ad okot, hogy a csapat nagyszerű küzdőszellemmel, szervezett, egységes játékkal fel tudta venni a versenyt egy ilyen jó képességű játékosokból álló együttessel – mondta a Rangadó érdeklődésére Horváth Károly.

– Az ötödik forduló után hogy értékeli együttese eredményességét és teljesítményét?
– Közel járunk a valósághoz. Egy pont talán hiányzik. A Győr, illetve a Pápa elleni mérkőzésre gondolok. A játék képe, meg a teljesítmény alapján úgy érzem, azon a két meccsen egy pontot kellett volna szereznünk. Nagyobbat léptünk most a bajnokság elején, mint egy évvel ezelőtt, de még semmi nem dőlt el, még semmi nincs lefutva, nagyon sok mérkőzés van hátra, és nagyon komoly feladatok várnak a játékosokra.

– Ebben a szezonban nyilván nem a kiesőhelyről akarnak visszakapaszkodni a hajrában, mint legutóbb, hanem a biztos bennmaradás a cél.
– Ehhez az kell, hogy a támadójátékunk és a labdabirtoklásunk javuljon, mert abban még nem érzek átütőerőt. A Videoton elleni meccsen hátráltatott bennünket, hogy két támadószellemű játékosunk, Bojan Bozsovics és Denis Rebryk nem léphetett pályára.

– De szombaton, a Kaposvár ellen már ők is játszhatnak, és ilyen teljesítménnyel a győzelem sem kizárt a megyei rangadón!
– Minden mérkőzés más, a Kaposvár egy nagyon veszélyes ellenfél, ugyanúgy csapatként próbálja gyűjtögetni a pontjait, és csapatként akar eredményes lenni, mint mi. Az egy igazi ki-ki mérkőzés lesz!

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Croatian national football team members ride an open-roof coach in Zagreb International Airport on July 16, 2018 after their return from the FIFA World Cup 2018 in Russia in Zagreb International Airport on July 16, 2018.   / AFP PHOTO / ATTILA KISBENEDEK
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.