Kiemelt hírek

Gólképtelen Videoton Siófokon

A címvédő Videoton FC gólnélküli döntetlent játszott a BFC Siófok otthonában az OTP Bank Liga első fordulójából elhalasztott mérkőzésén.
OTP Bank Liga, az 1. fordulóból elhalasztott mérkőzés
BFC Siófok – Videoton FC 0-0
Siófok, 5000 néző. Játékvezető: Farkas Á.
Siófok: Milinte – Mogyorósi, Fehér Zs., Kiss Zs., Nyári – Melczer, Tusori, Kecskés (Lengyel, 91.), Huszák (Horváth A., 78.) – Haraszti (Lattenstein, 86.), Sowunmi. Vezetőedző: Horváth Károly
Videoton: Tujvel – Brachi, Vaskó, Horváth G., Sanchez – Nagy D., Mitrovics (Vasziljevics, 55.), Elek Á. (Sándor Gy., 75.), Polonkai, Walter (Nikolics, 61.) – Alves. Vezetőedző: Paulo Sousa

A találkozót eredetileg július közepén kellett volna megrendezni, azonban az MLSZ – egyedüliként a nemzetközi porondon induló magyar csapatok közül – a Videotonnak engedélyezte a halasztást, ezért egészen augusztus közepéig kellett várni a két együttes összecsapására.

Több hiányzója volt a bajnokcsapatnak a Balaton-parti kirándulás alkalmával: Gosztonyi beteg, Lipták meghúzódott, Evandro Brandao, Filipe Oliveira és Paulo Vinícius Souza pedig még nem volt a fehérvári együttes igazolt játékosa a meccs eredeti időpontjában. Utóbbi kettőnek egyébként még a papírjai sincsenek rendben.

A Siófoknál is három hiányzóval kellett számolni: Bojan Bozsovics, Denis Rebryk és Horváth Bence nem léphetnek pályára, ezen kívül Fejes András is hiányzott. Ott volt viszont Mogyorósi József és Sowunmi Thomas, mindketten szezonbeli első meccsükre készülődtek.

Bár eleinte nem voltak olyan sokan a lelátókon, mintha egy hétvégi napon játszottak volna a csapatok, de azért szépen teltek a széksorok, és a kezdés után negyed órával már majdnem teltház volt!

A vendégek már az első pillanatban enyhe mezőnyfölénybe kerültek, de ez eleinte helyzetekben nem nyilvánult meg. A balatoniak a tizenhatosuk magasságában hatékonyan védekeztek, sőt az első veszélyes lehetőséget is ők alakították ki! A harmadik percben Sowunmi két székesfehérvárit is megbolondított a tizenhatos és az alapvonal találkozásánál, majd körülbelül hat méterről lőtt, de Tujvel kiütötte a labdát, a védők pedig felszabadítottak.

A nyolcadik percben egy Videoton-szögletnél a hazaiak kapusa, Milinte Árpád rossz ütemben futott ki, de nem lett belőle baj, mert a védők tisztáztak. Egyre jobban felpörgött a játék, olyannyira, hogy a Siófok bő húsz másodpercen belül három gólt lőhetett volna! Az össztűz úgy ért véget, hogy Sowunmi hét méterről a kapu fölé bombázott, pedig már csak a kapussal állt szemben.

A Videoton kísérletei egyre veszélyesebbek voltak. A 17. percben Walter ért el az alapvonal előtt egy labdát, amit visszapasszolt Elek Ákosnak, aki 14 méterről, kapásból lőtt. Milinte védett, a labda Alves elé pattant, aki öt méterről, nagy helyzetből mellé bombázott. Egy perc múlva Mitrovics szöglete után Elek Ákos fejelhetett az ötösről, és bizony nem sokkal ment a labda a rövid sarok mellé! A 22. percben Brachi végezhetett el szabadrúgást a tizenhatos csücskéről, de Fehér Zsolt kifejelte a labdát.

Közben szinte mindenki azt találgatta a stadionban, hogy honnan jöhet az a hatalmas füstoszlop, ami a Balaton fölött gomolygott. Végül kiderült, hogy kigyulladt egy fröccsöntő-üzem, és annak nikecell szigetelésű tetőzete Veszprémben, a Videoton Ipari Parkban! Rögtön jöttek is a poénok, miszerint a túloldalon ég a Videoton…

A 27. percben Brachi lőtt mellé egy szabadrúgást 23 méterről. Ebben az időszakban már csak és kizárólag a Siófok térfelén pattogott a labda, a bajnokcsapat mezőnyfölénye nyomasztóvá vált. A hazaiak részéről egyrészt nyilván tudatos volt ez a – terület átadására és kontrákra alapuló – taktika, másrészt egyszerűen nem volt más választásuk, mert a Videoton irányította a játékot.

A 32. percben egy siófokit buktattak a tizenhatoson belül, a gólvonaltól mindössze egy méterre, de a játékvezető – tévesen – kifelé ítélt szabadrúgást. Egy perc múlva Sowunmi tört be a tizenhatoson belülre, majd nyolc méterről lőtt, de Vaskó az utolsó pillanatban becsúszva felszabadított. Kisvártatva Melczer Vilmos fejelt hét méterről, óriási helyzetben fél méterrel a kapu mellé. Mindez arra utalt, hogy éledezett a Siófok! A másik oldalon Brachi bombázott szabadrúgásból, mintegy 32 méterről, alig a kapu mellé.

Közben egy hatalmas szitakötő repült be a rettenetesen meleg, fülledt sajtókuckó ablakán, és büszkeséggel mondhatjuk, hogy a hat kolléga közül csak a Rangadó.hu munkatársának volt annyi bátorsága, hogy végezzen a vérengző állattal!

A játékvezető nem hosszabbított, sőt az első 45 perc letelte előtt négy másodperccel véget vetett a gólnélküli első félidőnek.

A második felvonás elején egymás után két siófoki szabadrúgás is Tujvel kapus ölében landolt. Minden olyan volt, mint az első szakasz kezdetén: helyzet itt, helyzet ott, változatos mezőnyjáték, de igazából semmi izgalmas. A 63. percben aztán egy sarokrúgás után Sowunmi lőtt nyolc méterről, de Brachiról szögletre pattant a labda. Az újabb kornert Tujvel öklözte a mezőnybe.

A 67. percben újabb óriási helyzet adódott a Siófok előtt, Haraszti Zsolt pörgetett négy méterről, de Horváth Gábor tisztázott. A szöglet után Fehér Zsolt fejelt két méterről, a labda Tujvelről pattant a mezőnybe. A másik oldalon Nagy Dániel beadását Vasziljevics fejelte nyolc méterről alig kapu mellé, ez is nagy lehetőség volt! Pillanatok alatt felpezsdült a meccs!

A 71. percben Nyári lőtt laposan, nagy erővel 27 méterről kapura egy szabadrúgást, a labda a felugró sorfal alatt elsuhant, Tujvelről elsőre kipattant, másodjára azonban megkaparintotta. Egy perc múlva Vasziljevics lőtt tizenkét méterről, Milinte Árpád a léc alól szögletre piszkálta a labdát. A 78. percben egy fehérvári szöglet után pattant alig a hazai kapu mellé a labda, majd egy újabb sarokrúgást követően Milinte és egy védő zavarta egymást, így néhány pillanatig üres volt a siófoki kapu, de a Videoton nem tudta kihasználni a lehetőséget.

A balatoniak láthatóan elkészültek erejükkel a végére, ezért már csak a védekezésre koncentráltak, de azt jól csinálték, így őrzik remek sorozatukat, 1997 óta nem kaptak ki hazai pályán a Videotontól. A fehérváriak megszerezték első idegenbeli pontjukat a jelenlegi szezonban, de ez aligha vigasztalja őket. A végeredményre jellemző, hogy míg a fehérvári drukkerek élénk füttyszóval búcsúztatták kedvenceiket, addig a hazai nézők pacsiztak a stadionban tiszteletkörre induló siófokiakkal.

Olvasói sztorik