Hírek

Csak a bajnoki cím számít a Fradi játékosának

Gyömbér Gábor hosszú idő után térhet vissza a pályára.

Kapcsolódó cikkek

A hétvégén folytatódik az OTP Bank Liga. Az éllovas Ferencvárosban immár teljes intenzitással az első kerettel edz a makói Gyömbér Gábor, aki bízik a sérülésmentes időszakban, a minél több játéklehetőségben, az Eb-n jó magyar szereplésben, de egyelőre csak a klubcsapatára koncentrál – no meg a bajnoki címre.

– Nem, még nem vagyunk bajnokok – válaszolta Gyömbér a Délmagyar.hu azon kérdésére, hogy behozhatatlan-e a Fradi előnye. – Nagy az előnyünk, de felelőtlenség lenne azt mondani, hogy már a miénk az első hely. Ha így állnánk hozzá, nem lennénk igazi profik, és a koncentráció sem lenne az igazi. Elég figyelmeztető jel volt a hétközi Magyar Kupa-mérkőzés, amelyen a Videotontól hazai pályán kaptunk ki egy-nullra. Nagy az esély, hogy megnyerjük a bajnoki címet, ez a célunk is, ám folyamatosan úgy kell állni a feladatokhoz, ahogy eddig tettük. Korai még arról beszélni, hogy mi lesz nyáron, netán az Eb után. Hála az égnek, a válogatottban sok a Fradi-játékos, nekik is fontos, hogy tavasszal jól szerepeljenek, és a helyük megkérdőjelezhetetlen legyen a csapatban.

A játékos hosszú sérülés után térhet vissza.

– Minden attól függ, a lábam milyen állapotba kerül, mennyire bírja a terhelést. Bízom benne, hogy nem lesz vele probléma. Nem könnyű a csapatba bekerülni, mert lehetett látni, hogy az ősszel kimagaslóan szerepelt a Fradi. Megpróbálok minél több időt eltölteni a pályán, rajtam nem múlhat.

Gyömbért a válogatottba kerülési esélyeiről, illetve az Európa-bajnokságról is faggatta a lap. A teljes interjú ide kattintva olvasható.

Olvasói sztorik