Hírek

U20-as világbajnok Klopp első igazolása

A korábbi dortmundi tréner Szerbiából szerződtetett először.

Kapcsolódó cikkek

A Liverpool FC október elején kinevezett menedzsere, Jürgen Klopp első ízben dönthet maga a Vörösök átigazolásairól, ugyanis az elmúlt két hónapot “kapott” állománnyal kellett végigdolgoznia.

Az átigazolási időszak azonban hamarosan megnyílik, a Liverpool pedig már meg is kezdte a szerződtetéseket. Először Marko Grujicsot, a Crvena zvezda szerb U20-as válogatott – és a csapattal a nyáron világbajnok – középpályását csábította magához.

A Crvena közleményében tudatta, hogy bár szerették volna, ha Grujics még tíz évet eltölt náluk, a klub anyagi helyzete miatt a Pool több mint ötmillió fontos ajánlatát nem utasíthatták vissza.

Grujics a szezon végéig kölcsönben marad Belgrádban, csak ezt követően költözik Angliába.

Érdekesség, hogy a BEK-győztes Crvena zvezda döbbenetes, 25 pontos fölénnyel vezeti a szerb bajnokságot, amiből még nyolc forduló van hátra, majd rájátszás következik, ahol a pontszámokat megfelezik. Ezt követően az első nyolc közül mindenki mindenkivel egyszer játszik.

Olvasói sztorik