Hírek

Szpisljak elnézést kér a békéscsabai drukkerektől

Kapcsolódó cikkek

A Magyar Kupa első fordulójában Budapestre utazik a Békéscsaba 1912 Előre, szerdán 17 órától a Csepel FC otthonában lép pályára. Kötelező a továbbjutás, de a csapat edzője nem csak erről beszélt a találkozó előtt.

– Sajnos nem éppen az elképzeléseink szerint kezdődött számunkra a bajnokság. Egyelőre pont nélkül, az utolsó helyen állunk az első osztályú tabellán. Tovább kell folytatnunk a megkezdett munkát és több fokozattal feljebb kapcsolva okulnunk kell a hibáinkból. Sűrűsödik a programunk, hiszen a héten kétszer is idegenben játszunk, aztán pedig három nagyon kemény, hazai mérkőzés vár ránk. Szurkolóinknak köszönjük, hogy a gyengébb szereplésünk ellenére is igen szép számban látogattak ki a Vasas elleni mérkőzésre és ezúton is elnézést kérünk Tőlük, hogy teljesítményünkkel csalódást okoztunk! Összefoglalva: nehéz helyzetben vagyunk, de nem adjuk fel. Hatalmas tanulság, hogy az NB I-ben minden egyes hibánkat gólra válthatják az ellenfelek – ez pedig ezen a szinten már nem megengedhető. Nem úgy kezdtük ezt a bajnokságot, ahogy elterveztük, kicsit nekünk is önmagunkba kell néznünk és fel kell állnunk ebből a rossz szériából. A Csepel elleni meccs arra is esélyt ad, hogy a szerdai mérkőzés után bebizonyítsuk, jó csapat vagyunk. Nagyon nehéz mérkőzés lesz, hiszen az elmúlt négy párharcot elveszítettük és az utolsó három alkalommal gólt sem szereztünk. Ezen mindenképpen változtatnunk kell. Egységesnek, összeszedettnek és koncentráltnak kell lennünk. Elsődleges, hogy ne kapjunk gólt, és a lehetőségeinket használjuk ki – mondta Zoran Szpisljak az 1912elore.hu-nak.

Olvasói sztorik