Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!
Szerdán ünnepli 65. születésnapját Kiss László, a magyar futball „kicsi, mérges öregura”, a mindig mindenkivel kritikus, megszállottságáról és harcairól ismert edző. Idehaza rég nem kapott rangos szakmai feladatot, külföldön több országban dolgozott, véleménye pedig mindig van – és ki is mondja. Nézte az Európa-bajnoki selejtezőt az Üllői úton, és nem hitt a szemének, Pintér Attila mellé segítőket nevezne ki, és szerinte a milliomos játékosokkal is szót tudna érteni. A születésnapi interjút a Rangadó.hu kérdéseiből és a SportKlub televízió kedd esti, Dodzsem című műsorából állítottuk össze, ahol Kiss László volt a vendég.
– Kicsi, mérges öregúr még?
– Kicsi is vagyok és öreg is, de nem vagyok én mérges senkire, egyszerűen ilyen a habitusom. A zenehallgatáson kívül semmi más szenvedélyem nincs, csak a futball. Belenőttem egy olyan futballkultúrába, ami nekem annak idején utat mutatott. És én ezt az utat követem. De amikor azt látom, hogy ma már nemhogy nem követik az utat, de út sincsen, akkor persze, hogy elkap a szenvedély – kezdte Kiss László.
– Mindig volt valaki, akivel haragban volt a magyar futballban.
– Mivel nem voltam híres futballista, később is mindenhova egyedül mentem, sose volt menedzserem. Egyedül vittem a bőröm a vásárra. Nagyon büszke vagyok arra, amit így elértem. Nagyon büszke vagyok, hogy ráment tizenöt-húsz év a karrieremből arra, hogy szembe mertem szállni Mezey Györggyel. Az életem ugyan tönkrement bele, de kiderült, hogy teljesen jogos dolgokért harcoltam. Szerintem ma már látszik valami abból, amiről mindig beszéltem. Az más kérdés, hogy hol dolgoznék szívesen. A magam negyvenéves szakmai tapasztalatát szeretném beletenni a futballba itthon. De ha nem lesz itthon munka, majd dolgozom tovább külföldön.
– Van olyan csapat, ahol jól érezné magát itthon?
– A magyar labdarúgás jelen állapotában borzalmas. Az edzőknek és a vezetőknek kellene változniuk, olyan irányba, hogy a magyar futball régi hagyományait fel tudjuk támasztani. De a vezetők sem értik, miről beszélek. Amikor az egyik csapatomnál, nemrég történt, alacsonyabb osztályban, nem engedtem kimenni edzeni a játékosokat, amíg nem voltak hajlandók kipucolni a sáros, koszos cipőjüket, mindenki nézett rám, mint a hülyére. Csillog-villog a szép edzőmezük, a cipőjükben meg olyanok, mint a disznók, mert nem hajlandók maguknak tisztítani. Pedig egy futballistának az istene kell, hogy legyen a cipője! És megsértődik, amikor szólok neki. Szintén saját tapasztalat: szezon végén mondtam az elnöknek, melyik játékosokra nincs szükségem. Erősen tiltakozott, hogy azokat nem lehet eladni semmi szín alatt. Később tudtam meg, hogy a – szintjükhöz képest igen kemény pénzt kereső – érintettek a fizetésükből száz-százezer forintot minden fizetéskor visszaosztottak az elnöknek. És ez egy jól menő, gazdag ember volt amúgy… Amíg ilyeneket tapasztalok – és ez egy alsóbb ligás kiscsapat volt –, addig persze, hogy mindenhol lesznek konfliktusaim.
– De akkor hogyan tudna együtt dolgozni az élvonalbeli, gyakran milliomos játékosokkal?
– A futballistákkal mindig megtaláltam a hangot, ezzel soha nem volt gondom. Csak meg kell érteniük, hogy most már nekik kell adniuk a magyar futballnak, mert eleget kaptak tőle.
– A válogatott selejtezőrajtjáról mi a véleménye?
– Két nap alatt rengeteg telefont és e-mailt kaptam, külföldről is. Kérték, magyarázzam el, ilyen állami dotáció mellett hogy tarthat itt a magyar futball. Nem akarom bántani sem Pintér Attilát, sem azokat, akik kinevezték, de a helyszínen nézve a találkozót, annyi szakmai hibát fedeztem fel, hogy az elkeserítő. A magyar futball képtelen lesz megállítani a zuhanást, ha nem tud reális értékrendet felállítani. Látnunk kellene, hol a helyünk.
– Ennek a helytelen önértékelésnek mi volt a jele a mérkőzésen?
– Szerintem a magyar labdarúgásnak az tenne jót, ha szerényen, az eredményre játszva, bármilyen eszközzel arra törekedne a válogatott, hogy valahogyan megnyerje a mérkőzést, ha kell, akkor bekkelve, akár hazai pályán. Egy-nullra vezettünk a hetvenötödik percben, de akkor már nem volt cserénk. Lovrencsics beküldése jogos volt, kicsit élénkebb lett a játék. Ha én ülök a padon, biztos, hogy a vezetőgól előtt nem cserélem be mindhárom játékosomat, hagyok lehetőséget, hogy egy-null után jöhessen még valaki, hogy beállhassak bekkelni. Hátha jön az ellenfél és hátha rúghatok még egyet. Nem beszélve arról, hogy Balogh és Tőzsér a végén már lépni nem tudtak. Az egyenlítőgólnál az ellenfél középcsatára olyan elmozgást csinált meg, amilyet magyar játékos magyar mérkőzésen soha nem tudna. Ha lett volna még két friss emberem, akkor ezt esetleg meg tudtuk volna akadályozni. Más kérdés, milyen válogatott az, ahol egy játékos a hetvenötödik percben görcsöt tud kapni.
– A szövetségi kapitány felelőssége, hogy ilyen játékosokat kap?
– Az ő felelőssége az, hogy miért válogatja be. De voltak itt más szakmai hibák is. Amikor megláttam fentről, hogy milyen rendszerben állunk fel, nem hittem a szememnek. A háromvédős felállás Magyarországon semmilyen gyökerekkel nem rendelkezik! A világon már nagyon régen játsszák, itthon egy időben a Kaposvár próbálkozott vele, de nincs igazi beágyazódása. Ez egy jó felállás, amit a tiki-taka levédekezésére alkalmaznak, de hát olyan összeszokottságot, taktikai érettséget kíván, amit nem egy hét alatt, hanem egy-két év alatt, tíz-tizenöt meccsen lehet megszerezni. Magyarországon olyan játékos, aki ezt alapfokon tudná játszani, egyszerűen nincs. Ha valamihez nincsenek játékosaim, akkor olyat kell kitalálnom, amit a rendelkezésre álló emberekkel képes vagyok játszatni. Gyurcsónak egyszerre kellett jobb bekket meg jobbszélsőt játszania, még jó, hogy nem kérték tőle, hogy fejelje is be a saját beadásait. Gyakorlás nélkül nem megy, hiába érti a játékos, mit akarnak tőle.
– Pintérre haragszik vagy azokra, akik kinevezték?
– Olvastam, hogy nincs megfelelő segítője a kapitánynak. Az nem létezik, hogy egy edző mellett nincs segítő. Ha én ott lennék – ami persze nem történhet meg –, esetleg tudok segíteni az észrevételeimmel. De a játékosok közt is kellene lennie ilyennek. Az nem létezik, hogy az a futballista, akit felvet a pénz, játszott külföldön, Porschéval jár edzésre, satöbbi, az idegesen játszik egy selejtezőn. A kérdésre válaszolva: akik kitalálták, hogy Pintér legyen a kapitány és ne egy nevesebb külföldi, esetleg egy másik magyar edző, azok most álljanak szépen ki Pintér mellett! De tegyenek már oda mellé három-négy embert, aki érti a futballt. Olyat, akiben ő is megbízik. És akkor a játékosok is jobban bíznak majd benne.
– Kiss László vállalná ezt a segítő feladatot?
– Ez nem téma, nem vagyok helyzetben. De elmondom, hogyan kellene működnie. Annak idején Martti Kuusela azt mondta nekem, amikor megérkezett a Honvédhoz: Laci, én bízom benned, te fogsz mindent csinálni, mert te ismered a magyar futballt. Mindent megbeszélünk, én maximálisan megbízom benned. És ez működött. A menedzserképzőkön is azt tanítják: a főnöknek nem kell értenie mindenhez, de mindenből a legjobbat vegye maga mellé, hagyja őket dolgozni, kérje számon és uralja őket. És külföldön ez működik. Magyarországon meg úgy van, hogy a vezető nála gyengébb minőséggel hajlandó csak dolgozni, hogy uralkodhasson. És ez nem ugyanaz. Rengeteg ember van, aki uralkodni akar, de nem vállalja a felelősséget a munkájáért, és ezek tönkretesznek mindent.
