Hírek

Kovács Ferenc 80 éves

Labdarúgóként olimpiai bronzérmes volt, később edzőként és szövetségi kapitányként is dolgozott, manapság pedig a Videoton tiszteletbeli elnöke.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Kovács Ferenc 1934. január 7-én született Budapesten. Az MTK saját nevelésű játékosaként húszévesen mutatkozott be az első osztályban, és több mint tíz éven keresztül viselte a kék-fehér mezt. A fővárosi csapattal bajnok, KEK-döntős, és kétszer a Közép-európai Kupa győztese. Az 1960-as római olimpián bronzérmet szerzett a válogatottal.

1965-ben kezdte edzői karrierjét az MTK utánpótlásánál, majd az első csapat kispadjára is leülhetett. Később az Egri Dózsa, a Vasas SC, a Debrecen, a Szeged SC, az Újpest, illetve a spanyol Las Palmas trénere volt. A Videotonnál három időszakban is dolgozott vezetőedzőként. A magyar válogatottat 1978–1979 között irányította.

Az MTK-val 1968-ban Magyar Népköztársaság Kupát nyert, 1983-ban mesteredzői díjjal tüntették ki. A Videotonnal bajnoki ezüstérmes és kétszeres bronzérmes volt, az 1984–1985-ös szezonban pedig a klub és máig a magyar labdarúgás utolsó csúcseredményét produkálta klubszinten, az UEFA Kupa döntőjéig vezette csapatát, azóta Székesfehérváron igazi legenda övezi személyét.

Összesen 533 mérkőzésen ült a kispadon vezetőedzőként bajnoki mérkőzésen. Érdekesség vele kapcsolatban, hogy játékosként és edzőként is szerepelt európai kupadöntőben. Kovács Ferenc 2008 óta a Videoton FC tiszteletbeli elnöke.

Olvasói sztorik