Hírek

Bombaerős öregfiúk-mezőny

A Győri ETO, a Videoton, az Újpest és az MTK veteránjai is pályára lépnek Fehér Miklós emlékére.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

A győriek december 28-án, szombaton 13 órától ötödik alkalommal rendeznek jótékonysági öregfiúk-tornát, amelyen Fehér Miklós emlékére lépnek pályára a csapatok, a bevételt pedig a győri koraszülöttek kapják.

Verebes József vezetőedző korábban nem látott erősségű összeállításban küldheti pályára a Győri ETO csapatát, hiszen tíz korábbi magyar válogatott is játékra jelentkezett: a nyolcvanas évek legendái közül Hajszán Gyula és Preszeller Tamás, a kilencvenes évek kedvencei közül Bordás Csaba, Puglits Gábor, Herczeg Miklós és Korsós Attila. Rajtuk kívül már benne van a korban, így a kapuba állhat Sebők Zsolt, és zöld-fehér mezt húz több mint háromszáz NB I-es mérkőzéssel a háta mögött Csató Sándor, Vayer Gábor és Jäkl Antal is. Ismét húzóember lehet több állandó csapattag: Ördög József, Virág Attila, Germán Ferenc vagy Mitring Norbert.

Az ötszörös válogatott Csucsánszky Zoltán vezetésével először vesz részt a tornán a Videoton öregfiúk-csapata. Az együttes a nyolcvanas és a kilencvenes évek játékosaira épül, így ha azok a fehérvári kedvencek, akik az UEFA Kupa-menetelésben részt vettek már nem is, de az azt követő sikersorozat fontos szereplői itt lehetnek.

– Ez egy jó és nívós gála, így örömmel fogadtuk el a meghívást. Mi főként tavasztól ősz végéig játszunk hírverő meccseket, elsősorban azok, akik kötődnek a városhoz. Vannak olyan játékosaink, akik még aktívak, így Dvéri Zsolt a mai napig játszik a megyei első osztályban, és edzők is, akik a napjuk egy részét a pályán töltik. Fehér Miklós ellen koromnál fogva ugyan nem játszottam, de emlékszem, hogy milyen népszerű volt mint játékos, és milyen tisztelet övezte, mint embert. Nagyon szimpatikus volt nekem, hogy a magánéletben ugyanúgy viselkedett, mint a pályán – mondta Csucsánszky Zoltán, aki azt is elárulta, hogy a már említett Dvéri Zsolt mellett Bíró Imre, Mitring István, Vajda Gusztáv, Árki Csaba, Koller Ákos, Bozzai Attila, és minden bizonnyal Bódog Tamás is felhúzza ismét a székesfehérváriak piros-kék mezét.

Az Újpest FC két éve már elhódította a legjobbnak járó serleget a Fehér Miklós Emléktornán, de tavaly a Lázár Lovaspark Team legyőzte a lilákat a döntőben. Most is alapcsapatukkal érkeznek a fővárosiak, így visszahódíthatják az elsőséget.

– A legfontosabb, hogy ez egy baráti társaság, minden héten ezért játszunk és beszélgetünk egy jót – mondja a csapatvezető, Ambrus Imre. – Nagyon fontos, hogy azok a játékosok, akik abbahagyják az aktív futballt, és kötődnek az Újpesthez, itt lehetőséget kapjanak, ezért csapatunkban mindig jellemzően a harmincöt-negyvenöt éves korosztály adja a legtöbb játékost. Az pedig, hogy a fiúk nem felejtettek el focizni, jól jelzi, hogy hatszor nyertük meg az elmúlt tíz évben Budapesten az öregfiúk-bajnokságot. Teremben viszonylag keveset játszunk, a salgótarjáni Gabora Gála mellett a győri Fehér Miklós Emléktorna az, ahol a jó ügy miatt nekünk is fontos, hogy jelenlétünkkel segítsük a kezdeményezést.

Az MTK csapata többek között Halmai Gáborral a soraiban az öregfiúk-bajnokságban rendszeresen szereplő együttesre épít. Ők is állandó résztvevői a gálának.

– Csak gratulálni tudunk a szervezőknek. Nagyszerű dolog, hogy míg az emberek nehézségekkel küzdenek a világban, van erő és kedv jól érezni magunkat, és mindeközben képesek vagyunk jótékony cselekedetekre – mondta Földvári Gábor csapatvezető. – Vezessen ezen az úton a szépség, az erő és a bölcsesség. Ugyan akkor remek lehetőség játékosainknak, hogy egy kicsit visszaidézzék magukban az öltözői hangulatot és találkozhassanak egykori riválisaikkal a küzdőtéren. Játékosaink nagy része ma is aktív részvevője a jelen kor labdarúgásának az ország különböző területén. A csodás rendezvény nagyszerű alkalom, hogy magukra húzzák azt a kék-fehér mezt, amelyben sikereiket elérték.

A Lázár Lovaspark Team a nyolcvanas években még Mező FC néven az ország legsikeresebb kispályás csapatai közé tartozott. Huszonöt tornát nyert, és 1990-ben Madridban Európa legjobb teremlabdarúgó-csapatai közé is meghívást kapott. A bajnokcsapatok első meghívásos Európa Kupáján szerzett harmadik helyezés azóta is utolérhetetlen magyar csapat számára. A futsal és nagypályás válogatottakat felsorakoztató társaság tavaly tarolt a gálán, hiszen nemcsak megnyerték a döntőt, hanem Mészöly Géza révén a legjobb játékos címet is megszerezték.

A Dunaszerdahelyi Atlétikai Club 1904 egyike Szlovákia legnagyobb múltú klubjainak. Legnagyobb sikerét 1987-ben érte el a klub, amely először a szlovák, majd a csehszlovák kupát is megnyerte.

– Több generáció is együtt játszik az öregfiúk-csapatban, amely elsősorban hírverő mérkőzésekre, jótékonysági tornára áll össze – mondta a tavalyi tornán Antal Barnabás, a klub alelnöke. – Tiszteletet szeretnénk adni jelenlétünkkel, és persze az is fontos, hogy ápoljuk a kapcsolatot a magyar csapatokkal. Győrben főként a harmincnyolc-negyvenöt éves játékosokkal érkezünk, annak idején az ETO-ban játszott és Fehér Miklós csapattársa volt Gőgh Árpád, ő jönni fog, és pályára lép majd Radványi Miklós, Zsákovics Tibor és Simon Gyula is.

Olvasói sztorik