Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!
A korábbi sportriporter, Rokob Péter 2006-ban költözött Svédországba. Ott sem szakadt el a labdarúgástól és később öt évig Norvégiában is edzőként dolgozott. Tavaly nyáron költözött haza és a megyei első osztályban szereplő Lipót csapatát irányította, napjainkban pedig a csornai utánpótlásban tevékenykedik.
Norvégiában a játékosa volt a 17 éves Vajebah Sakor, akit a közelmúltban igazolt le az olasz sztárklub, a Juventus felnőtt csapata. Rokob Pétert elsőként a ballábas játékosról kérdeztük, akit nagy ígéretnek tartanak Olaszországban.
– Vajebah Afrikában született kilencvenhatban, és egyévesen fogadták örökbe Norvégiában. Rendkívül szorgalmas és céltudatos volt, afrikai fizikummal, gyorsasággal és technikával, amihez skandináv akarat, keménység és fegyelem párosult – mondta Rokob Péter. – Játszott minden korosztályos válogatottban és már tizenöt évesen szerepelt az Asker FH akkor másodosztályú felnőtt csapatában. Minden nap edzett, vagy a felnőtt csapattal, vagy a korosztályos társaival, és azért, hogy legyenek teljes mérkőzései, sokat játszott nálunk is. Én a kilencvennégyes csapat edzője voltam – kétezer-kilencben Telkiben edzőtáboroztunk ezzel –, és az Oslo Interkretsben, azaz az első osztályban játszottunk. Biztosak voltunk abban, hogy Vajebah profi labdarúgó lesz, mert olyan akarattal és alázattal készült, tanult és játszott.
– Arra is lehetett gondolni, hogy egy olyan elitklub mint a Juventus fogja majd leigazolni?
– Az volt egyértelmű, hogy kivételes tehetségű labdarúgó és ezért lehet esélye egy profi szerződésre. Az lehet a véletlenek szerencsés összejátszása, hogy a Juventus figyelt fel a játékára, de az már semmiképpen, hogy ott megfelelt és ma már a világsztárokkal teli első csapat játékosa. A világ élvonalához messze nem tartozó norvég labdarúgásból, az öt hónapos kőkemény télből, egyetlen műfüves pályáról jutott el az olasz élvonalba. Figyelem és szeretet vette őt körül ebben a kis klubban, amit a családjának tekintett, hiszen a norvég papája társadalmi vezető volt ott. Természetesen most példaképe a fiataloknak, és a klub új pályákat, fedett lelátót és modern öltözőket épített a szerződése árából. Nagyon komoly bevételt jelent az ő eladása, és ez anyagi elismerést jelent azoknak az edzőknek is akik felkészítették.
– Most, hogy hét év után ismét itthon dolgozik, adódik a kérdés, hogy milyen különbségeket tapasztal?
– Északon sokkal kegyetlenebb időjárási viszonyok között, kevesebb tehetséggel, játékossággal és még szerényebb nemzetközi eredmények mellett is fejlődik a labdarúgás. Népszerű a játék, hatalmas hátországra épül és a profi klubok is nyereségesen működnek, hiszen rengeteg játékost adnak el. Nálunk viszont generációk nőttek fel kudarcokon, sikertelenségén, és ennek mára már nagyon súlyos ára van. Alig van már olyan európai ország, amely hozzánk hasonlóan évtizedek óta nem jutott el semmilyen világversenyre, és ezekben az országokban nincs profi labdarúgás. Nálunk pedig sokan még mindig a pénz hiányát tartják a legnagyobb gondnak, ami azért is nagyon visszatetsző, mert most nagyon komoly a támogatottsága a magyar labdarúgásnak.
– Van olyan külföldi minta, vagy jöhetnek olyan szakemberek a nagyvilágból, akik elmozdíthatják a holtpontról a labdarúgásunkat?
– Ez a magyar labdarúgás, annak a sajátos közegével, környezetével, és erre nincs külföldi recept. Nálunk a klubtulajdonosnak kell eldöntenie, hogy továbbra is magának csinál-e csapatot, az edzőnek, hogy a pillanatnyi eredményért feláldozza-e a fiatal játékosát, a labdarúgónak, hogy mi a célja a pályafutásával, a szurkolónak, hogy kitiltják-e a legfontosabb válogatott mérkőzésről, a sokszoros alacsonyabb osztályú bajnokcsapatnak, hogy vállal-e komolyabb kihívást?! Ilyen és ezekhez hasonló kérdéseket kell megoldani, és már nincs idő hibás döntéseket hozni. Én viszonylag eredményes munkát végzetem Lipóton, de ott meghatározzák, hogy ki játsszon a csapatban, így inkább eljöttem, mert önmagamat csaptam volna be ha ott maradok.
– Az elmúlt fél évben Csornán gyerekekkel, fiatalokkal dolgozik. Mit tehet ma egy edző az utánpótlásban?
– Csornán van közel száznegyven utánpótláskorú labdarúgónk, és négy csapatunk az NB II korosztályos bajnokságaiban játszik. Komoly terhet vállal tehát az egyesület, és nekünk, edzőknek sem könnyű felkészítenünk a csapatainkat Zalaegerszeg, Szombathely, Veszprém. Pápa, Sopron, és a többi nagyváros akadémiai csapatai ellen. Meggyőződésünk azonban, hogy ebben a mezőnyben sokkal inkább fejlődnek a játékosaink. Valóban egyszerre kell edzőnek, pedagógusnak, társnak lenni és együtt működni az iskolával, a szülőkkel és a kistelepülések csapataival, hiszen a labdarúgás egy csapatsportág, ahol a tehetséget egy közösségben kell nevelni. A gyerekek nálunk is ügyesek és ösztönösen szeretnek focizni, nekünk az jelenti a legnagyobb kihívást, hogy akkor se veszítsék el lelkesedésüket, amikor már komoly munka, koncentráció és fegyelem is kell a továbblépéshez. Ezt tudjuk, és a nagy vereségek és a totális kudarcok után erről beszél itt mindenki, de a kapcsolatunk a központosított MLSZ-szel mindössze annyi, hogy küldenek egy versenykiírást. Nálunk pedig nagyon lelkiismeretes, fiatal edzők dolgoznak, akik örülnének valamilyen képzésnek vagy útmutatásnak. Nekem is vannak kétségeim, és egyáltalán nem vagyok biztos abban, hogy mindent jól csinálunk. Pedig, ez lenne a legfontosabb munka, mert gyerekek, csapatok sokaságán múlik a magyar labdarúgás jövője. Ennek a hiányát a futballakadémiák nem tudják pótolni, hiszen azokban korlátozott létszámú elitképzés történik.
– Honnan az erő, az elhivatottság, amikor sokan már teljesen elfordulnak a magyar labdarúgástól?
– Az én korosztályom labdarúgás iránti elhivatottsága még a hetvenes-nyolcvanas évek – mára nyugodtan mondhatjuk – sikereiből táplálkozik. A mi lelki szemeink előtt még megcsillan a nyolcvanezres Népstadion fényszórója Törőcsik András haján, miközben gólt lő, és mi nyerünk hat-nullra a Bolívia elleni világbajnoki pótselejtezőn. Ezt pedig nem lehet pótolni akkor sem, ha a Barcelona minden bajnoki és kupamérkőzését látjuk, és nagyon szép lányok szerepelnek a foci showműsorban. Ezt a játékot csinálni igazán élvezetes, mert akkor mindig lesznek játékosok, társak, mérkőzések vagy események, amelyek átsegítenek a nehézségeken. Felpécen most a legalacsonyabb osztályban is dolgozom, és tudom, kinevetnek minket a falukban, amikor levezető futás van a mérkőzés után. Viszont még karácsonyi ajándékozás is lesz ebben a csapatban, ahol eleve fizetnek a játékosok azért, hogy focizhassanak. Ezen az internetes oldalon el lehet ezt mondani, mert tudom, sokan olvassák azok közül akik hasonlóan gondolkoznak a labdarúgásról.
