Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!
A közelmúltban látott napvilágot a hír, miszerint begyűjtötték „szokásos” fair play-helyüket az északiak. A lényeg: az Európai Labdarúgó Szövetség nyilvánosságra hozta, hogy az elmúlt egy évben mely nemzeti szövetségek végeztek a sportszerűségi ranglista első három helyén. A jutalom a hagyományoknak megfelelően indulási jog az Európa-liga küzdelemsorozatában. A pluszhelyeket Svédország, Norvégia és Finnország szövetsége kapta.
A rangsort hagyományosan az északi csapatok vezetik, a rendszer bevezetése (1995) óta egyszer sem fordult elő, hogy az egyik helyet ne valamelyik skandináv szövetség képviselője nyerje el. Magyarország a 24. helyen végzett a ranglistán, Portugália és Olaszország között.
Akár a nap kérdése is lehetne: vajon miért ilyen sportszerűek a skandinávok?
A Rangadó.hu a kérdés megválaszolására Rokob Pétert, a Győr-Moson-Sopron megyei első osztályban szereplő Lipót SE edzőjét tartotta a legalkalmasabbak, hiszen korábban hat éven keresztül Svédországban, illetve Norvégiában élt és dolgozott. Az alábbiakban az ő okfejtését olvashatják:
Minden ilyen versengés rengeteg társadalmi összefüggést von maga után. Jórészt alacsonyabb osztályban dolgoztam, amatőr sportolókkal. Számukra a sport felüdülés, szórakozás kikapcsolódás, hobbi, tehát érték. Úgy végzik a munkájukat és a tanulmányaikat is, hogy mire a sportolásra kerül a sor, százszázalékosan erre tudjanak koncentrálni, tehát nem viszik magukkal a problémáikat, szűz fejjel érkeznek az edzésre vagy a mérkőzésre. Ilyen állapotban sokkal egyszerűbb sportszerűnek lenni, mintha mondjuk a hivatalban nyolc órán keresztül nyaggatják az illetőt, hiszen nem ugrik minden apróságra – magyarázta Rokob Péter.
A sport ott az igazi kikapcsolódást jelenti. A győzelem persze nagyon fontos, hangsúlyosabb a szórakozás, amely feltételezi az őszinteséget. Ezen belül azért is lényeges a fair play, mert saját magát senki nem akarja becsapni azzal, hogy nem sportszerű körülmények között nyer. Eleve rendkívül őszinte népek a skandinávok. Amikor az első skandináv telefonomat megvettem, kérdeztem, hogy mi a PIN kódja, de nem értették. Elmagyaráztam, hogy a PIN kód azért kell, hogy más nem tudjon telefonálni az én készülékemmel. Továbbra sem értették, és visszakérdeztek, hogy miért akarna bárki az én készülékemmel telefonálni? Szintén jó példa, hogy a parkolócédulát a szélvédőn kívülre teszik. A vérmérsékletük olyan, hogy betartható szabályokat alkotnak, amit be is tartanak. Nyugalom lengi körül a sportot. Ha valaki bélyeget gyűjt, azt is maximális odaadással csinálja, úgy, hogy annál jobban nem lehet, és saját maga nem pecsételi le a bélyeget, hogy többet érjen.
Ott a hosszú hidegek és a türelem nem pörgeti fel az embereket, ugyanakkor kőkemény sportot játszanak. A magyar megyei első osztályban 248 szabadrúgás van egy meccsen. Ha bárki vonaglik egyet, máris fúj a bíró. Ott csak tíz-húsz szabadrúgás van meccsenként, de az már tényleg olyan eset, hogy vér folyik. A stílusuk a brit futballhoz hasonlít. Ilyen kemény játékban már nagyon durvának kell lenni, hogy valaki sportszerűtlenül viselkedjen. Olyan, mint amit a Győri ETO legutóbbi meccsén Stestík produkált, arrafelé nem fordul elő.
Keményen büntetik a sportolókat. Nekem egyszer megadatott, hogy a csapatom játszhatott a Lynn Oslo, a helyi Ferencváros ellen, a nemzeti stadionban, mert a klubnál szabálytalanságokat talált a szövetség, és egy délután alatt visszaminősítették az alacsonyabb osztályba. Én, mint edző, eleinte olyan pénzbüntetéséket kaptam sportszerűtlenségért, reklamálásért, hogy a fél fizetésemet levonták. Nekem, mint magyar embernek, ebből közegből érkezve nagyon komoly problémám volt fél év, amíg átálltam.
Akármilyen meccs ér véget a svédeknél, a lefújás után a középkörben mindenki mindenkivel kezet fog, mint a jégkorongban. Magyarországon ennek nyomát sem láttam. Idehaza minél nagyobb a tét, annál jobban elszabadulnak az indulatok, jó példa erre mostanság néhány élvonalbeli bajnoki, az alsóbb osztályokban pedig tényleg nincs kontroll.
Skandináviában remek hangulat veszi körül a meccseket, a legalsóbb osztályban is. Lokálpatrióták, és két-három órával a kezdés előtt már gyerekek játszanak a pályán, utána pedig grillezés, zsákban futás és tánc, tehát közös program következik. A játékosok részei az igazi családi programnak, ezért sem férne bele a sportszerűtlenség, az alattomosság nagyon kilógna. Egyébként nagyon büszkék lehetnek az északiak erre, mert náluk rendkívül színes a paletta: sok a színes bőrű, afrikai és arab, tehát lényegesen többet lehetne támadni a labdarúgókat, mint olyan helyen. ahol kevesebb a bevándorló. De náluk a sportban ez nem jelent problémát. Más kérdés, hogy a kezelhetetlen bevándorlókat nem marasztalják. Nekem is volt olyan színes bőrű játékosom, akit az elnök eltanácsolt, mert nem tudta átvenni a mentalitást.
Kiemelném még a realitásérzéküket: tudnak örülni minden győzelemnek, de önmagukat sosem tartják különbnek az ellenfélnél, ezért a döntetlent és a vereséget is el tudják fogadni. Nincs világvége és hurráhangulat sem. Amit Ricardo Moniz, a Ferencváros edzője mondott, az arrafelé tényleg igaz: jobban figyelnek a színes egyéniségekre. Nem az öncélú cselezgetőkre gondolok, hanem azokra, akik emelik a bajnokság színvonalát, és szórakoztatóbbá teszik a játékot.
