Hírek

Nem jó helyre kerül a pénz

Újvári Gábor szerint lassan a magyar labdarúgásban is rájönnek, hogy egy házat is alulról kezdenek építeni.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

„Ki és mikor jön rá, hogy nem lehet csupán az akadémiákat pénzelni? Ki és mikor érti meg, hogy a pályákat nem csak építeni kell, hanem fenntartani, kezelni, gondozni, felújítani. Ki és mikor kér bocsánatot, vagy éppen csak tűnik el a sportág környékéről?” – ezeket a kérdéseket tette fel a magyar foci jövője kapcsán Újvári Gábor, a Mészöly Focisuli szakmai alelnöke, aki pénteken az ATV vendége volt.

– Minden ott kezdődik, hogy a nyolcéves gyerek hogy focizik. A nyolcévesekkel senki nem törődik?
– Szerintem nem eleget, de lassan talán rájövünk arra, hogy egy házat is alulról kezdünk építeni. Nagyon jó irányba indult el a Magyar Labdarúgó Szövetség – köztudottan állami támogatással – abból a szempontból, hogy segítsék az utánpótlást, viszont szerintem nem jó helyre kerül a pénz – mondta Újvári Gábor.

– Az akadémiákhoz kerül a pénz?
– Így van. Sok akadémiai vezetővel beszéltünk, és folyamatosan az a kritika érkezik lefelé, hogy azok a gyerekek, akiket mi kiválasztunk, egyrészt nagyon kevesen vannak olyanok, akiket ők szívük szerint az akadémiára beválogatnának, de mivel fel kell tölteni a keretet, hozzák azokat a deficittel rendelkező tizennégy-tizenöt éves fiúkat, akiket olyan dolgokra tanítanak meg, amiken réges-régen túl kellene már esni. Van egy nagyon jó felsőfokú intézményrendszerünk Magyarországon, deriválunk, integrálunk, de nem tudunk osztani és szorozni. Ezek a kisgyerekek romlatlanok, hihetetlenül tehetségesek, de belépnek a rendszerbe, és elszállnak úgy az évek, hogy nem tanítjuk meg őket arra, amivel később versenyképesek lehetnek.

– Szalai Ádám azt mondta, hogy felkészületlen edzők alkalmatlan körülmények között próbálkoznak velük…
– Mindkettőben van igazság, és mindkettő cáfolható. Sokat léptünk előre, hiszen elkezdődik a létesítményhelyzet javulása, de még mindig azt mondom, hogy jusson még több! Jöjjön ki valaki Csillaghegyre, ahol mi vagyunk: az ezerkilencszázhetvenes éveket idéző a pálya, a hangulat, a romok, és minden egyéb, de több mint kétszáz gyerek pallérozódik ott. A torkunkig pattan a labda, de nem baj, csináljuk, bár számomra fontos lenne, hogy ott kiváló minőségű fű legyen.

– De nyolcéves gyerekeket reménytelen ilyen körülmények között, ilyen pályán megtanítani futballozni, miközben biliárdasztal-simaságú műfüves pályán futballoznak Európa boldogabb részein a játékosok ugyanebben a korban. Ez óriási hendikep.
– Nagyon tisztelem az akadémiákat, jártam jó néhány helyen, szinte mindegyiken, és azt tapasztaltam, hogy egymás hegyén-hátán vannak a pályák, mondjuk négy-öt csapatnak. Felesleges! Ne oda tegyük le a tizenharmadik pályát, ahol már van tizenkettő, hanem oda, ahol még nincsen. Ebbe az irányba mennek, de ez lassú folyamat, és ezalatt is nagyon értékes évek múlnak el.

– Az akadémiák azért kapnak rengeteg pénzt, szemben a fiatalabbakat képző intézményekkel, mert ők vannak közel a tűzhöz, mert odatartoznak az első osztályú klubok, a pénzemberek, a befektetők?
– Igen, közelebb vannak hozzájuk a döntéshozók, sokkal nagyobb a médiaerejük, sokkal nagyobb az ígéret lehetősége. A gyors eredmény reményében azt gondolják – szerintem helytelenül –, ha adnak nekik pénzt, hamarabb termelnek tehetségeket. De nem fogják. A nyolcvanas évek végén, illetve a rendszerváltás után létrejöttek kicsi műhelyek, amelyek legalul kezdték. Ilyen volt a Goldball, a Lurkó, vagy a Debreceni Focisuli. Manapság ebből élnek az NB I-es csapatok, sőt az utánpótlás válogatottak zömét. Szalai László, aki az edzőképzés vezetője lett, a Goldball egyik legjobb edzője volt akkoriban. Itt van a lényeg, hogy ott megtanították a gyerekeket, de sajnos a mai akadémiákra már nem sok ilyen fiatal kerül.

– Ki kéne üríteni a sportágat egy kicsit, és újraépíteni?
– Abszolút nem. Találjuk meg mindenkinek a helyét a futballban. Az egyik legnagyobb probléma, hogy szülőként érkezünk a futballba. Én is apukaként érkeztem. Korábban újságíró voltam, gyerekfocival foglalkoztam, és mivel érdekelt, megszereztem az edzői licencet is. Úgy nem lehet gyerekekkel foglalkozni, ha nem tanulok. Ha körülnézek, szinte mindenhol szülők vannak. A Mészöly Focisuliban volt huszonöt edző. Senki nem lehetett szülő! Most egy négyéves programba belenyúlva csökkentik a pénzünket, mert nem jut elég, hiszen mindenkinek kell. Most már két szülőt fel kellett vennem. Nagyon megnéztem, hogy kiket. Ha nincs rá pénz, akkor mindenki kihez fog visszanyúlni? Ahhoz, aki kéznél van, és nem egy kvalifikált szakemberhez.

Olvasói sztorik