Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!
Van élet a drogok után jelszóval a jövő héten Zánkán rendezik meg az Európai Terápiás Közösségek Szövetségének (EURO-TC) 16. alkalommal sorra kerülő nemzetközi labdarúgótornáját.
Amint a csütörtöki sajtótájékoztatón elhangzott, az EURO-TC által másfél évtizede létrehozott bajnokságnak július 22-29. között első ízben ad otthont Magyarország.
A Foci Drogok Nélkül Kupára Európa öt országából érkeznek csapatok, amelyeket felépült, még felépülésben lévő szenvedélybetegek, valamint segítőik alkotnak. A torna célja, hogy a résztvevők együtt focizzanak, és közben a kábítószerek nélküli életre, valamint a felépülés terápiás lehetőségeire hívják fel a figyelmet.
„A sport sok mindenre gyógyszer és megoldás, ebben kiemelkedő szerepe van a labdarúgásnak” – fogalmazott Kiss Norbert, a tornát a Magyar Labdarúgó Szövetség mellett támogató Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) ifjúságért és sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkára. Hozzátette: a minisztériumnak a kábítószer-prevenció területén az idei nyáron ez a torna a legkiemeltebb eseménye.
A mérkőzéseket a Megálló Csoport Alapítvány szervezésében a zánkai Új Nemzedék Központban bonyolítják le. A tornán tíz csapat indul, amelyek Ukrajnát, Németországot, Ausztriát, Olaszországot és a házigazda Magyarországot képviselik. A Foci Drogok Nélkül Kupa fővédnöke Kiss Tibor, a Quimby frontembere, maga is felépült, volt kábítószerfüggő, aki szintén pályára lép majd az egyik magyar csapatban.
Az 1982-ben alapított Európai Terápiás Közösségek Szervezete tíz országban van jelen, és ernyőszervezetként támogatja, valamint koordinálja a területén működő civil tagszervezetek együttműködését. A Foci Drogok Nélkül Kupát olyan vívmánynak tekinti, mely révén demonstrálni lehet az egészséges életmódra nevelésbe fektetett munkát és annak terápiás hasznát.
A szervező Megálló Csoport Alapítványt volt kábítószerfüggők alapították, s a józsefvárosi rehabilitációs közösség 1997 óta van jelen a hazai drogproblémával foglalkozó szervezetek között. Az alapítvány vezetősége a futballt, mint a szenvedélybetegek felépülésének egyik hatékony eszközét használja fel.