A Bács-Kiskun megyében található Gara településen, Dujmov Antal néven született, s ahogyan az MTI-nek adott interjúban felidézte, reggeltől estig az utcán futballozott. Volt, hogy az utcában lakó családokból verbuvált alkalmi csapatok – felnőttek, gyerekek együtt – mérték össze tudásukat.
Tízévesen a Baja együttesében játszott, 16 éves korában – ekkor még csak orvosi engedéllyel – bemutatkozhatott a felnőttek között is, a 18 éven aluliak válogatottjának tagjaként pedig már 1960-ban UEFA-tornát nyert Bécsben.
„Az érettségit követően egy Trabanttal vittek le Pécsre, ami akkor nagyon nagy dolog volt. Tizennyolc évesen debütáltam az első osztályban, ráadásul mindjárt az első mérkőzésen az én gólommal győztük le a Győr csapatát” – mondta Dunai, aki három évet töltött Pécsen, 1963-ban Tichy Lajos és Albert Flórián mögött harmadik lett a góllövőlistán.
Egy évvel később már a tokiói olimpián is ott volt, de nem lépett pályára, ezt követően pedig a fővárosi klubok harcba szálltak a megszerzéséért: „Igazából az olimpián győztek meg, főleg Bene Feri, akivel egy szobában voltam, hogy az Újpesthez igazoljak. Érdekes, mert először a Ferencvárosba akartam menni, hiszen ott volt Albert és Varga is.”
Dunai kiváló döntést hozott, amikor a lila-fehéreket választotta, ugyanis sorozatban hét bajnoki címet nyert az együttessel. Ennek a gárdának a titka, a legendás ötös, azaz a Fazekas László, Göröcs János, Bene Ferenc, Dunai Antal, Zámbó Sándor csatársor volt.
„Ismertük egymás gondolatait, mindenki tudta, hogy mi a másiknak az erénye. Szinte lehetetlen volt legyőzni minket, ugyanis mindannyiunknak több helyzete is volt egy-egy mérkőzésen, és ha valamelyikünk nem talált a hálóba, akkor azt megtette a másik” – mondta Dunai, aki háromszor volt gólkirály.
A kiváló csatár a válogatottal 1968-ban Mexikóvárosban olimpiai aranyérmet szerzett, négy évvel később Münchenben pedig második helyen végzett.
„Nagyon sajnálom, mert könnyen lehettem volna akár háromszoros olimpiai bajnok is, de mivel 1964-ben nem léptem pályára, így hivatalosan az nem számít. Míg Münchenben a félidőben még vezettünk a lengyelek ellen, de végül ők győztek.”
Dunai a két olimpián összesen 13 gólt szerzett, játékos-pályafutását követően pedig edzőnek állt.
„Tudatosan készültem rá, már tizenhat évesen tudtam, hogy nem az iskolai tanulmányokkal alapozom meg a jövőmet, hanem a labdarúgással. Már játékosként is jegyzeteltem, még az atlétikai edzéseken is.”
Kubala László segítéségével Spanyolországba került, ott rögtön első évében bajnokságot nyert a másodosztályú Xerez együttesével, később – egy rövid zalaegerszegi kitérővel – a Real Betis, a CD Castellón, a Real Murcia és a Levante csapatait irányította.
„Volt, hogy a vállukon vittek, persze néha le is ejtettek” – emlékezett. Egyik legnagyobb sikerét edzőként a magyar olimpiai válogatottal érte el, a gárda ugyanis kiharcolta a részvételt az 1996-os atlantai ötkarikás játékokra, ahol olyan csapatokkal találkozott, mint a világbajnokokkal felálló brazil, vagy a későbbi győztes nigériai csapat.
„Az egy nagyon jó kis gárda volt, Magyarországon talán az olimpiai csapat volt az egyetlen, amelynek sikerült átadom egy kicsit a profi mentalitásból, ezért is nagyon sajnálom, hogy végül nem igazán tudta magát kifutni az együttes.”
Dunai Antal beszélt a pénteki magyar-román világbajnoki selejtezőről is, úgy gondolja, a játékosoknak át kell érezniük a találkozó fontosságát: „most kell igazán megmutatni, úgymond az edzőt ki is hagyni a dologból, mindenkinek legalább plusz öt százalékot hozzá kell tennie a maximumhoz, amikor már nem bírja, akkor is csinálni, menni kell…”
