Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!
Aki egész életében minta volt, sportolóként és hétköznapi emberként is. Kapussorozatunk legújabb darabjában Lev Jasint mutatjuk be.
Nemcsak elképesztő technikai tudással és reflexekkel rendelkezett, hanem az egyik leghűségesebb labdarúgó is volt, ugyanis 22 éven át védett klubjában, a Dinamo Moszkvában, amit 1949 és 1971 között szolgált odaadóan.
„Jurij Gagarin űrutazásánál már csak az jelent nagyobb örömöt, ha kivédek egy tizenegyest” – hozta szóba gyakran világhírű honfitársát. Míg azonban Gagarin űrutazásában még mindig sokan kételkednek, Jasin minden tudományos érvet túlszárnyalt a szó szoros értelmében, és ráadásul tette mindezt mindenki szeme láttára. Karrierje során összesen 812 mérkőzésen védett, ebből 326 alkalommal volt a Dinamo kezdőcsapatának tagja, és több mint 150 büntetőt hárított. Ez utóbbi adat egyébként világcsúcs, soha senki ennyi büntetőt nem védett.
Kölyökkorában imádta a jégkorongot is, a Dinamo Moszkva hokicsapatában kezdte pályafutását, és olyan ügyesnek bizonyult, hogy majdnem ott ragadt, de hála a sorsnak és egy sérülésnek, amit éppen a Dinamo akkori kapusa szenvedett el, immáron a focikapuba állva húzhatta szemébe jellegzetes sapkáját. 1954-ben került először a szovjet válogatottba, aztán 78-szor öltötte magára a címeres mezt, és annyira jó kapus volt, hogy mindösszesen csak hetvenszer sikerült az ellenfél csatárainak bevenni a kapuját.
Élő legenda volt, Pelé és Eusebio kedvenc kapusa, aki csodálatos, korát megelőző védéseiért 1963-ban megkapta az Aranylabdát is, amelyet azóta sem birtokolt még hálóőr. Halálakor a mi Hidegkuti Nándorunk így emlékezett rá: „Csodálatos kapus volt… Kötelességének érezte, hogy mindenáron megóvja a kapuját, remekül érezte a labdát, tanítani lehetett kifutásait, az meg egészen elképesztő volt, ahogy lehúzta a magas beíveléseket.”
Búcsúmeccsén százezer néző előtt játszott, méghozzá olyan sztárokkal, mint Beckenbauer és a Jasin-fanklub két lelkes tagja, a már említett Eusebio és Pelé. Ezek után tényleg nem kellenek a nagy szavak, nem is illenének egy olyan emberhez, aki teljesen mentes volt a sztárallűröktől. Jellemzését elintézhettük volna egy szimpla kijelentéssel is, ami így hangzik: „A világ legjobb kapusa volt.”
https://www.youtube.com/watch?v=GSNYlz_6ugo
Végül pedig egy irodalmi idézet Jasin bűvöletéből, a nagyszerű norvég író, és gyakorló fociőrült, Jo Nesbø tollából, A megváltó című regényéből:
„– Én itt éppen képeket próbálnék nézni – mondta Harry rezignáltan. Halvorsen felpillantott szemben ülő kollégájára.
– Csak rajta. – Akkor esetleg abbahagynád végre ezt a csettintgetést? Egyáltalán mi ez?
– Ez? – nézett Halvorsen az ujjaira, majd megpöckölte a levegőt és szégyenlősen elmosolyodott. – Ez csak egy régi rossz szokás.
– Aha.
– Az apám Lev Jasin rajongója volt. Azé az orosz kapusé, a hatvanas évekből.
Harry türelmesen várta a folytatást.
– Apa azt akarta, hogy én legyek a steinkjeri csapat kapusa. Amikor kicsi voltam, mindig homlokon pöckölt. Így. Azért hogy megedződjek, és ne féljek a lövésektől. Merthogy Jasin apja állítólag ugyanezt csinálta. Ha nem pislogtam, kaptam egy kockacukrot.
Halvorsen szavait egy másodpercnyi csend követte.
– Csak viccelsz – mondta Harry.
– Dehogy. Azt a barnásat, tudod, ami…
– A pöckölésre gondoltam. Tényleg így volt?
– Persze. Egyfolytában ezt csinálta. Amikor ebédeltünk, mialatt tévét néztünk, és akkor is, amikor a barátaim nálunk voltak. Végül én is elkezdtem pöckölni magamat. Jasin nevét ráírtam az iskolatáskámra, belekarcoltam az asztalom lapjába. A mai napig Jasin nevét használom, amikor a számítógépes programok jelszót kérnek. Annak ellenére, hogy tudom, manipuláltak. Érted?
– Nem. És segített a pöckölés?
– Igen. Nem félek a labdától.
– Ezek szerint…
– Nem. Kiderült, hogy nem vagyok valami nagy futballtehetség.”
[124-125. oldal, fordította: Petrikovics Edit]
