Hírek

Pozitív évet zárt a válogatott

Idegenben hibátlan maradt a magyar csapat 2012-ben.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

A magyar válogatott négy győzelemmel, három döntetlennel és két vereséggel zárta a 2012-es esztendőt, de a tétmérkőzéseken ennél jobb a mérlege, ugyanis a világbajnoki selejtezőkön három siker mellett egyszer kapott ki – írja az MTI.

Sikeresnek tekinthető a vébéselejtező-szereplés: Egervári Sándor szövetségi kapitány csapata csoportjában négy mérkőzés után a vébéezüstérmes hollandok mögött a pótselejtezőt érő második helyen áll kilenc pontjával. Emellett hosszú nyeretlenségi sorozatok szakadtak meg az idén: júniusban az Európa-bajnoki résztvevő cseheket 33, míg októberben a törököket 22 év elteltével sikerült ismét legyőzni.

A 2012-ben lejátszott kilenc mérkőzésen 14 gólt szerzett és tízet kapott a nemzeti együttes. A magyar találatokon nyolcan osztoztak, a legeredményesebb Dzsudzsák Balázs és Szalai Ádám volt három-három góllal. Az esztendő során a kilenc mérkőzésen 28 játékos szerepelt, közülük Gyurcsó Ádám, Szakály Péter, Mészáros Norbert, Debreceni András, Pátkai Máté és Guzmics Roland újoncként. A legtöbb mérkőzésen Korcsmár Zsolt játszott, egyedüliként lépett pályára minden találkozón.

Magyar válogatott, 2012

Február 29. Győr

Magyarország–Bulgária 1-1 (1-0) barátságos

Gólszerző: Szalai (42.)

Június 1. Prága

Csehország–Magyarország 1-2 (1-1) barátságos

Gólszerzők: Dzsudzsák (6.), Gyurcsó (88.)

Június 4. Budapest

Magyarország–Írország 0-0

Augusztus 15. Budapest

Magyarország–Izrael 1-1 (0-0) barátságos

Gólszerző: Dzsudzsák (51.)

Szeptember 7. Andorra la Vella

Andorra–Magyarország 0-5 (0-2) világbajnoki selejtező

Gólszerzők: Juhász (12.), Gera (tizenegyesből 32.), Szalai (54.), Priskin (68.), Koman (82.)

Szeptember 11. Budapest

Magyarország–Hollandia 1-4 (1-2) világbajnoki selejtező

Gólszerzők: Dzsudzsák (tizenegyesből 7.)

Október 12. Tallinn

Észtország–Magyarország 0-1 (0-0) világbajnoki selejtező

Gólszerző: Hajnal (47.)

Október 16. Budapest

Magyarország–Törökország 3-1 (1-1) világbajnoki selejtező

Gólszerzők: Koman (31.), Szalai (50.), Gera (tizenegyesből 57.)

November 14. Budapest

Magyarország–Norvégia 0-2 (0-1) barátságos

A fő- és mellékszereplők

Bogdán Ádám: 8 mérkőzés (8 kezdőként) 714 perc, 0 gól

Buzsáky Ákos: 1 mérkőzés (1 kezdőként) 45 perc, 0 gól

Debreceni András: 1 mérkőzés (1 csereként) 1 perc, 0 gól

Dzsudzsák Balázs: 8 mérkőzés (8 kezdőként) 680 perc, 3 gól

Elek Ákos: 6 mérkőzés (2 kezdőként + 4 csereként) 223 perc, 0 gól

Gera Zoltán: 4 mérkőzés (4 kezdőként) 294 perc, 2 gól

Guzmics Richárd: 1 mérkőzés (1 csereként) 16 perc, 0 gól

Gyurcsó Ádám: 5 mérkőzés (2 kezdőként + 3 csereként) 193 perc, 1 gól

Hajnal Tamás: 6 mérkőzés (5 kezdőként + 1 csereként) 423 perc, 1 gól

Halmosi Péter: 3 mérkőzés (1 kezdőként + 2 csereként) 89 perc, 0 gól

Juhász Roland: 7 mérkőzés (7 kezdőként) 534 perc, 1 gól

Kádár Tamás: 5 mérkőzés (4 kezdőként + 1 csereként) 380 perc, 0 gól

Király Gábor: 2 mérkőzés (1 kezdőként + 1 csereként) 96 perc, 0 gól

Koltai Tamás: 6 mérkőzés (2 kezdőként + 4 csereként) 213 perc, 0 gól

Koman Vladimir: 7 mérkőzés (6 kezdőként + 1 csereként) 479 perc, 2 gól

Korcsmár Zsolt: 9 mérkőzés (8 kezdőként + 1 csereként) 737 perc, 0 gól

Laczkó Zsolt: 4 mérkőzés (3 kezdőként + 1 csereként) 279 perc, 0 gól

Lipták Zoltán: 2 mérkőzés (2 kezdőként) 180 perc, 0 gól

Mészáros Norbert: 5 mérkőzés (4 kezdőként + 1 csereként) 411 perc, 0 gól

Németh Krisztián: 7 mérkőzés (0 kezdőként + 7 csereként) 141 perc, 0 gól

Pátkai Máté: 2 mérkőzés (2 csereként) 90 perc, 0 gól

Pintér Ádám: 6 mérkőzés (5 kezdőként + 1 csereként) 375 perc, 0 gól

Priskin Tamás: 3 mérkőzés (1 kezdőként + 2 csereként) 162 perc, 1 gól

Szabics Imre: 6 mérkőzés (1 kezdőként + 5 csereként) 116 perc, 0 gól

Szakály Péter: 3 mérkőzés (3 kezdőként) 218 perc, 0 gól

Szalai Ádám: 8 mérkőzés (8 kezdőként) 648 perc, 3 gól

Vanczák Vilmos: 7 mérkőzés (5 kezdőként + 2 csereként) 470 perc, 0 gól

Varga József: 8 mérkőzés (8 kezdőként) 720 perc, 0 gól

Olvasói sztorik