Hírek

Hosszabbított az MLSZ biztosítója

A Groupama Garancia Biztosító Zrt. további három évvel, 2015-ig meghosszabbította szerződését a Magyar Labdarúgó Szövetséggel.

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Az MTI-hez eljutott szerdai közlemény szerint ennek értelmében a cég – amely továbbra is szponzora az MLSZ-nek – a sportolók mellett a szövetség által rendezett felnőtt és utánpótlás-válogatott futballmérkőzéseken részt vevő nézők biztosításáról is gondoskodik. A cég végzi emellett a játékvezetői testület, valamint a szövetség elnökségi tagjainak és minden – a mérkőzésekre ellátogató – szurkolónak a biztosítását is. A két szervezet célja ezzel, hogy a korábbinál még szorosabbra fűzzék az együttműködést.

A szerződés az MLSZ keretében sportoló és érvényes versenyengedéllyel rendelkező labdarúgók élet- és balesetbiztosításán kívül a futballmérkőzéseken részt vevő, érvényes belépőjeggyel rendelkező nézők élet- és balesetbiztosítására is kiterjed a meccs helyszínén a mérkőzés teljes ideje alatt, valamint a találkozó kezdete előtt és után egy órával akkor, ha még az eseménynek helyt adó terület kapuin belül tartózkodik a néző, és ott éri káresemény.

A válogatott játékosok a versenyeken és edzéseken emellett magasabb szintű biztosítási védelemben is részesülnek. A biztosítási csomag a fentieken kívül tartalmazza a tipikus sportbalesetnek számító részleges és teljes boka- és térdszalag szakadás, csonttörés és csontrepedés, műtéti beavatkozások, valamint a kórházi ápolások fedezetét is, a szerződésben foglaltak alapján.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik