A magyar csapat augusztus 15-én, Izrael ellen játssza utolsó felkészülési mérkőzését a világbajnoki selejtezősorozat szeptemberi nyitánya előtt. Egervári Sándor szövetségi kapitány 21 futballistát jelölt a keretébe.
– Ezúttal is hiányzik néhány olyan játékos, aki a korábbi években meghatározó szerepet töltött be a keretben – mondta az MLSZ honlapján Egervári Sándor. – Rudolf Gergely azért maradt ki, mert jelenleg nincs csapata, Elek Ákos sorsa pedig későn oldódott meg, és egyelőre nincs válogatott formában, ami érthető, hiszen keveset játszott az utóbbi időszakban. Örömteli viszont, hogy Gera Zoltán már teljes értékű munkát végez, sérülése után teljesen panaszmentes, meccseket játszik csapatában. Az izraeliek elleni találkozó az utolsó megmérettetésünk a tétmérkőzések előtt, ezért nagyon fontos hét vár ránk, mert a taktikai felkészülésen túl mentálisan is szeretnénk ráhangolni a játékosokat a világbajnoki selejtezőkre.
A barátságos találkozót augusztus 15-én, 20 óra 30 perctől rendezik a Puskás Ferenc Stadionban.
A magyar válogatott kerete
Kapusok: Bogdán Ádám (Bolton Wanderers, angol), Király Gábor (1860 München, német), Megyeri Balázs (Olimpiakosz, görög)
Védők: Varga József (Debrecen), Vanczák Vilmos (FC Sion, svájci), Korcsmár Zsolt (Brann Bergen, norvég), Mészáros Norbert (Debrecen), Juhász Roland (Anderlecht, belga), Lipták Zoltán (Győri ETO), Laczkó Zsolt (Sampdoria, olasz), Halmosi Péter (Haladás)
Középpályások: Gyurcsó Ádám (Videoton), Gera Zoltán (West Bromwich Albion, angol), Koman Vladimir (FK Krasznodar, orosz), Hajnal Tamás (VfB Stuttgart, német), Szakály Péter (Debrecen), Pintér Ádám (Real Zaragoza, spanyol), Dzsudzsák Balázs (Dinamo Moszkva, orosz)
Csatárok: Szalai Ádám (Mainz, német), Szabics Imre (Sturm Graz, osztrák), Németh Krisztián (Roda JC, holland)