Hírek

Debrecenben lesz a Szuperkupa-meccs

Az ezüstérmes Videoton a bajnok és Magyar Kupa-győztes DVSC otthonába látogat.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Hazánkban 1992-től rendeznek Szuperkupa-találkozót, amely mindig az új idény első meccsét jelenti. Ilyenkor a bajnok játszik a kupagyőztessel, de többször is előfordult, hogy a két sorozatot ugyanaz az együttes nyerte meg, ilyenkor mérkőzés nélkül, automatikusan ehhez a csapathoz került a serleg – írja a DVSC honlapja.

Két évvel ezelőtt azonban módosított a szabályzaton az MLSZ, mivel a Szuperkupa közvetítésére szerződést kötött a Sport TV-vel. Ekkor találták ki, hogy amennyiben a bajnokságot és a Magyar Kupát ugyanaz a csapat nyeri, akkor az NB I ezüstérmesével kell összecsapnia.

2010-ben éppen ez a helyzet állt elő, a három sorozatban is győztes Debrecen a bajnokságban második Videotonnal küzdött meg a Szuperkupában, és 1-0-ra nyertek a hajdúságiak. A történelem ismétli önmagát, mivel ezúttal is ugyanez lesz a forgatókönyv.

A DVSC tehát a bajnoki ezüstérmes Videotonnal találkozik, a tervek szerint a mérkőzést Debrecenben rendezik. A versenybizottság július 21-ét jelölte ki időpontnak, ám ez egyik csapatnak sem jó, így feltehetően másik alkalommal csap össze a két együttes.

Olvasói sztorik