Jelenleg a szülővárosa utánpótlás-nevelő klubjában, az Egri Focisuli Egyesületben dolgozik edzőként az 54 éves Csuhay József. A Videoton legendás UEFA Kupa-ezüstérmes védője korábban az U15-válogatottnál, Kuvaitban, A Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémián, illetve a hevesi megyeszékhely felnőtt csapatánál is tevékenykedett. 2001-től a régi Bozsik Program instruktora, jelenleg pedig megyei szakmai igazgatója. Megszerezte az UEFA A-licencet, de a Rangadó.hu érdeklődésére elmondta, két alapvető dolog is hiányzik számára ahhoz, hogy sikeres legyen a felnőtteknél.
– Két évvel ezelőtt miért kellett távoznia Felcsútról?
– Szerintem úgy ítélték meg, hogy nem én vagyok az, aki kell nekik. Ez teljesen természetes, ahol sok pénz van, ott eredményt várnak – vélekedett a Rangadó megkeresésére Csuhay József. – Az ember nem mindig tud megfelelni elvárásoknak… Voltam felnőtteknél is edző a kilencvenes években hét-nyolc esztendeig, de nekem nincs olyan stressztűrő-képességem, ami oda szükséges, és azóta inkább az utánpótlásban dolgozom. Ez sokkal közelebb áll hozzám. Lehet, hogy hülyeség, de mivel a játékos-pályafutásom elég jól sikerült, elképzelhető, hogy a szerencsefaktoromat ott kimerítettem, márpedig az edzősködéshez jó adag szerencse is kell!
– Milyen mostanság az egri labdarúgásban dolgozni?
– Két korosztályban mintegy negyven gyerekkel foglalkozunk. A felnőtt csapat 2000 óta nem is egyszer megszűnt, vagy a megye kettőben szerepelt, tehát ritkán látható mélységbe süllyedt, de most végre kiszámítható és biztos a háttér Jámbor Jánosnak köszönhetően. Bízom benne, hogy a pletykákkal ellentétben még sokáig a városban marad!
– Egykori csapata, a Videoton tavaly bajnok lett, aztán szinte a teljes keret kicserélődött, az edzővel együtt…
– Érdekes lesz a tavasz, hiszen a szezon előtt nyilván azt várták a vezetők, hogy minimum egy sorozatot simán megnyerjenek, illetve abban bíztak, hogy a bajokságban megvédik az elsőségüket. Nem lehetetlen feladat, van még esélyük, ha nem is sok. A Magyar Kupa ugye elszállt, a Ligakupának pedig szakmailag a legkisebb az értéke… De ahogy figyelem a klubnál zajló eseményeket, ha ebből sem lesz semmi, Paulo Sousa akkor is marad.