Hírek

A Videoton nyerte a Ligakupát

A fehérváriak 3-0-ra nyertek a mezőnyfölényben játszó Kecskemét otthonában.

Kapcsolódó cikkek

Ligakupa, döntő
Kecskeméti TE – Videoton FC 0-3 (0-1)
Kecskemét, 5000 néző. Játékvezető: Bognár T.
KTE: Antal B. – Koszó, Balogh B., Varga R., Mohl – Alempijevics (Bertus, 67.), Csukics (Balog M., 77.), Szavics, Pekár – Litsingi, Tököli. Edző: Török László, Szabó István
Videoton: Tujvel – Szolnoki, Vinicius, Caneira, Hector – Oliveira, Sándor Gy. (Kovács I., 91.), Mitrovics (Vaskó, 85.), Tóth B., Walter (Gyurcsó, 63.) – Torghelle (Evandro, 83.). Edző: Paulo Sousa
Gólszerzők: Sándor Gy. (38.), Gyurcsó (65.), N. Nikolics (90.)

A bajnoki címvédő Videoton története során harmadszor nyerte meg a Ligakupát, miután a sorozat szerdai döntőjében háromgólos győzelmet aratott a hazai környezetben játszó Kecskemét felett.

A Széktói Stadionban rendezett összecsapáson a székesfehérvári együttes az első félidő hajrájában Sándor György révén szerezte meg a vezetést, majd a második játékrészben a csereként beállt Gyurcsó Ádám, az utolsó percben pedig Nikolics Nemanja volt eredményes.

A Ligakupát 2007-ben hozták létre, a Videoton a mostani sikerét megelőzően az első és a második kiírásban is diadalmaskodott.

Az első húsz percben mindkét együttes többször is veszélyeztetett, majd a félidő felénél kicsit kiengedtek a csapatok, leginkább a mezőnyben folyt a játék. A 33. percben Litsingi került nagy helyzetbe, de a vendégek kapusa bravúrral hárította a lövését, öt perccel később pedig a Videoton megszerezte a vezetést. A 38. percben Szolnoki Roland labdáját Torghelle Sándor visszafejelte Sándor György elé, aki előbb Varga Rolandot, majd Antal Botond kapust is elfektette, majd a hálóba bombázott (0-1).

A második játékrész az elsőhöz hasonlóan indult, majd a 63. percben csereként beállt Gyurcsó Ádám gyakorlatilag a második labdaérintéséből gólt szerzett, ezzel szinte eldőlt a mérkőzés. Mitrovics indította a jobbszélsőt, aki jobbal a kapu jobb oldalába lőtt (0-2). A 91. percben a csereként beállt Nemanja Nikolics cselezgetett a baloldalon, majd a tizenhatos vonaláról a kapu bal felső sarkába lőtt (0-3), így összességében magabiztosan szerezte meg története harmadik Ligakupa-trófeáját a Videoton.

– Elég simára sikeredett a vége. Amíg null-null volt, talán a Kecskemétet láttam jobbnak, de amikor gólt kaptak, már sima volt, utána csak az volt a kérdés, mennyi lesz a különbség – mondta a Rangadó.hu szakértője, Csuhay József, a Videoton UEFA Kupa-ezüstérmes csapatának védője. – Talán lelkileg is összecsuklottak a hazaiak. Gyurcsó jó csere volt, Nikolics pedig hozta a szokásosat, bejött, és vágott egyet! Null-nullnál talán lehetett volna ez is, az is, de tudomásul kell venni, hogy több minőségi játékosa van a Vidinek. A Kecskemétben több fiatal harcos játszott, ez is sokat számított. Tököli Attilán, Balogh Bélán és Csukicson kívül kevés rutinos játékos játszott a hazaiaknál, a Vidi-szinthez képest ez nem olyan kaliber. A fehérváriak minőségi fölényben is voltak, ennek is köszönhetik a sikert.

Olvasói sztorik