Hírek

„Felgyülemlenek dolgok…”

A mezőkövesdi sikeredző, Huszák Géza büszkén emlékszik vissza a három és fél esztendőre.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Március 21-én ismét edzőt váltott az NB II Keleti-csoportjában szereplő Mezőkövesd-Zsóry csapata. A borsodiak kispadján Huszák Géza ült a bajnokság elején, de október elején elmondott. A csapat akkor hét forduló után az ötödik helyen állt. Helyét a Vác korábbi trénere, Szabados György vette át, de az előző szezon ezüstérmese a 19. kör után már csak a kilencedik volt a csoportjában, így az egyesület elnöksége a sikertelen szereplés miatt közös megegyezéssel szerződést bontott a vezetőedzővel, és megállapodott Véber Györggyel, a Lombard Pápa volt vezetőedzőjével.

Az edzőváltással, a távozó trénerrel és az új szakemberrel sokan foglalkoznak manapság. Igen ám, de mi van a korábbi mesterrel, Huszák Gézával, akivel remek eredményeket ért el a csapat. Ősz óta nem igazán hallani róla, de a Rangadó.hu most megkereste!

– Hogy van mostanság, mivel foglalkozik?
– Egyelőre semmi különös, élem a mindennapjaimat, és járogatok a Diósgyőr, a Miskolci Vasutas és a Kazincbarcika mérkőzéseire, attól függ, melyikre van időm – válaszolta a Rangadó.hu érdeklődésére Huszák Géza. – Mezőkövedre nem megyek. Még véletlenségből se higgyék, hogy a sikeres három és fél év után azért járok oda, hogy lássam, nem úgy szerepelnek, mint az én időmbe. Nem szeretem az ilyen dolgokat. A tévében annyi meccs van, hogy reggel kilenctől éjfélig nézhetném. Kicsit talán sok is. Aki szakmai szemmel néz egy mérkőzést, és igazán követni akarja, az egy nap alatt három-négy meccs után szerintem besokall. Ha csak úgy nézni akarjuk és tátjuk a szánkat, akkor nem számít, de én mindig próbáltam ellesni, meglátni olyan dolgokat, amelyek korábban elkerülték a figyelmemet. A mondás szerint a jó pap is holtig tanul!

– Mezőkövesden ismét edzőt váltottak. Hogy látja a csapat helyzetét?
– A hetedik forduló után távoztam, három győzelmet, három döntetlent és egy vereséget követően. Természetesen követem a csapat szerepelését, azóta hét vereséget szenvedtek. Nyilván az történt, hogy nem jöttek az eredmények, a téli felkészülés után négy meccsen három vereséggel és egy döntetlennel kezdték a tavaszt. Most Véber György került oda, ez egy új helyzet, nyilván idő kell neki, hogy felmérje, ki hol használható. Gondolom, már tájékozódott, és ott van Sivák Sándor, a pályaedző, aki nálam is játékos volt, ő biztosan segít neki. Mondhatnám, hogy önmagához képest nagyon rosszul szerepel a csapat, de nem szeretném, hogy úgy tűnjön: én könnyen beszélek, hiszen a kezem alatt újoncként ötödik, tavaly pedig második lett az együttes.

– Október elején mondott le. Utólag visszanézve nem volt elhamarkodott döntés?
– Teljesen önszántamból jöttem el, senki nem kényszerített, illetve nem kértek meg rá. Mindenki tud olvasni a sorok között, s látja az eredményeket. Nekem nem kell magyarázkodnom. Sok minden történt három és fél év alatt ahhoz, hogy az ember eddig a döntésig eljusson. Sok harcom volt, hiszen játékossal, szurkolóval, vezetővel egyaránt ütközik az edző. Felgyülemlenek dolgok… Úgy voltam vele, hogy jöjjön egy új ember, aki új impulzust jelent. Jöjjön más, aki megpróbálja jobban csinálni, mint én. Ezt azért megkérdőjelezem, mert az eredményeket látni kell…

– Ahogy mondani szokás: csak a szépre emlékszik?
– Óriási sikereket értünk el, nagyon szép három és fél év volt. Amikor átvettem a csapatot, kiestünk az NB II-ből, de onnantól kezdve sikert sikerre halmoztunk. A következő évben úgy nyertük meg az NB III-as csoportunkat, hogy tizenöt meccsből tizennégy győzelmünk volt tavasszal. Utána újoncként ötödikek lettünk a másodosztályban, az előző idényben pedig a második helyen végeztünk, beékelődtünk a két nagycsapat, a Nyíregyháza és a Diósgyőr közé. A DVTK ellen saját pályáján és otthon is győztünk. Ezek történelmi eredmények Mezőkövesd labdarúgásában. Az pedig csak én tudom, mennyit kell ezért dolgozni, idegeskedni, napokig nem aludni… Nem kell szégyenkeznem, csodaszép emlékeim vannak, nagyon nagy győzelmeket arattunk. A vezetőktől és a játékosoktól sem haraggal váltam el.

– Ön más személyiség, mint az utódja, Szabados György, és mindketten más vérmérsékletűek, mint a legújabb edző, Véber György. Ez lehet a problémák megoldása?
– Valami nem működik, de kívülállóként nem tudom megítélni, hogy micsoda. Majd az élet eldönti, hogy ez volt-e a helyes döntés. Bármi szépet és jót lehet mondani egy embernek másról, és önmagáról is, de úgyis az eredmények minősítenek. Vannak persze szerencsés és szerencsétlen időszakok egy edző életében. Ki gondolta volna például, hogy a Zalaegerszeg ennyi meccs után egyetlen győzelmet sem szerez, vagy azt, hogy a Debrecen a bajnokság kétharmada után vereség nélkül áll majd. Véber Gyuri másabb habitusú edző. Kifejezetten jól nem ismerem, de tudom, hogy Pápán voltak jó időszakai, ám végül valami nem úgy sikerült, ahogy tervezte… Ne várja senki azt, hogy öt perc alatt megváltozik a világ. Lehet, hogy más játékstílust, más játékrendszert alkalmaz, és a mentalitása átragad a játékosokra. Szabados Györgyöt sem tartom rossz edzőnek, hiszen Vácon jól szerepeltek. Majd fél év múlva tisztábban lehet látni, mi volt az oka az eredménytelenségnek.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik