Hírek

Pénz állt a házhoz Zalaegerszegen

Vége a válságos időszaknak, hosszú hónapok után végre pénzhez jutott a ZTE FC.

Kapcsolódó cikkek

A Rangadó.hu zalaegerszegi forrásból úgy értesült, hogy megérkezett a ZTE FC számlájára a befektetői szerződésben vállalt összeg, amely elég a tartozások nagy részének kifizetésére, sőt tartaléka is lesz a klubnak az elkövetkező egy-két hónapra.

– A megállapodásban szereplő első összeg valóban megérkezett, így elkezdődik a normalizálódás a klubnál, és helyére kerül mindaz, ami az elmúlt időszakban megcsúszott – nyilatkozta a Rangadó.hu érdeklődésére Nagy Ferenc, elnök. –A jelentős tartozások néhány napon belül el fognak tűnni, és ezt tudják a játékosok is, illetve azok, akik az elmúlt időszakban a mi méltatlan helyzetünk miatt nehéz szituációba kerültek. Ugyanakkor a stabilizáció azt is jelenti, hogy minden akadály elhárult a bajnoki folytatás elől. Tovább kell dolgoznunk azért, hogy a elkövetkező időszak is zökkenőmentes legyen. A játékoskeretünk kérdéses posztjai egyrészt megoldódni látszanak Leon Panikvar érkezésével. Ő egy többpozíciós játékos, aki már bizonyított nálunk. A másik érkező egy támadó lesz, vele kapcsolatban még nem tudunk konkrétumokat mondani, de nagy valószínűséggel néhány napon belül minden kiderül…

Olvasói sztorik