Hírek

Hosszú távra terveznek a támogatóval

Mint arról csütörtökön beszámoltunk, megmenekült a ZTE FC, aláírták a szponzori szerződést.

Kapcsolódó cikkek

Február 23-án megszületett a várva várt megállapodás a zalai klub és a szponzor között, így pénzhez juthatnak a játékosok, a vezetők és a dolgozók is.

– Hosszas tárgyalás után csütörtökön pont került az ügy végére – idézte Nagy Ferencet, a ZTE FC elnökét a Zalai Hírlap. – Aláírtuk a szponzori szerződést egy magyar céggel, s rögzítettük, hogy szigorú elszámolással tartozunk neki. Arról is tárgyaltunk, hogy partnerünk hosszú távon szponzora lenne a klubnak, ennek véglegesítéséhez azonban még néhány dolgot tisztázni kell. A cég elöljárói kérték, hogy nevüket és támogatásuk mértékét is tartsuk titokban. Abban maradtunk, hogy remélhetőleg ez csak átmeneti állapot lesz, mert ha minden a tervek szerint alakul, hosszú távú együttműködést is köthetünk, és akkor természetesen semmilyen titoktartás nem kerül már szóba.

Az elnök elmondta: a csütörtökön megkötött szerződés már él, de a jövő hét elején realizálódik, ekkor kerülhet tehát a pénz az egyesület számlájára. A szponzor képviselői egyébként szeretnének a helyi önkormányzat elöljáróival is szót váltani majd a jövőről.

– A legfontosabb most természetesen az, hogy a játékosok és a dolgozók felé fennálló tartozásokat mielőbb törlesszük – mondta befejezésül a klub elnöke.

A ZTE FC honlapján szereplő közlemény megerősíti a Rangadó.hu azon értesülését, miszerint a cég hosszabb távon szeretne a klub életében komolyabb szerepet vállalni, akár kisebbségi tulajdonosként is. Ezzel kapcsolatban vannak még tisztázásra váró kérdések, amelyek a támogatás, a szerepvállalás mértékét befolyásolhatják. Várhatóan akkor is vállalnák a részvételt a ZTE FC életében, ha kiesnénk az NB I-ből, ebben az esetben az azonnali visszakerülés lenne a cél. Az önkormányzattal is minél gyorsabb párbeszédet szeretnének kezdeményezni a jövőbeni együttműködés lehetőségeiről.

A labdarúgók közben készülnek a jövő hétvégén esedékes élvonalbeli nyitányra. A program része lesz egy szombati edzőmérkőzés, Szlovéniában a Maribor ellen.

Olvasói sztorik