Az FGSZ Siófok hazai pályán 3-0-ra legyőzte a Szigetszentmiklóst, felkészülési mérkőzésen. Ez a hír minden bizonnyal a labdarúgás legelvakultabb szerelmeseit sem hozza lázba, de még a Balaton-parti város sportkedvelőit sem, erről tanúskodik a tudósításban a néző szám is: ötven fő…
Igen ám, de ha hozzátesszük, hogy a hazaiak második gólját Kanta Szabolcs szerezte, rögtön érdekes lesz a történet, hiszen a harmincadik születésnapját a közelmúltban ünneplő rutinos játékos egymás után kétszer is térdszalag-szakadást szenvedett, így már jó ideje nem játszott mérkőzést. A helyében sokan talán már feladták volna, ám ő kétszer is végigcsinálta az embert próbáló féléves rehabilitációt, aminek eredményeképpen ismét a társaival együtt csinálhatja végig a téli felkészülést.
A középpályás a Rangadó.hu érdeklődésére elmondta, még nem biztos, hogy jelenlegi klubjánál marad, pedig néhány élvonalbeli meccsen nagyon szívesen játszana, hogy végre kiélvezhesse, amiért annak idején az NB II-es aranyérmet hozó szezonban megdolgozott!
– Emlékszik egyáltalán, hogy bármilyen meccsen mikor rúgott gólt legutóbb?
– Hát kiböjtöltem… Az első műtétem után, amikor visszatértem, játszottam három-négy edzőmeccsen, és az egyiken, talán a Pápa második csapata ellen rúgtam gólt. De az már nagyjából egy éve volt! Lekopogom, szerencsére már nincs semmi probléma a térdemmel, hiába kemény a talaj, jól bírja, jól reagál, nem dagad – mesélte a Rangadó megkeresésére Kanta Szabolcs.
– Mikor nyilvánították hivatalosan is gyógyultnak?
– November végén mondták az orvosok, hogy ismét edzésbe állhatok. December végéig edzettem, a labdás dolgokban is részt vettem, de teljes intenzitással csak januártól dolgozom. Minden percét élvezem, nagyon jó! Nagyon hosszú volt ez a másfél év, szeretném, ha ezután már nem lenne semmi problémám, sérülésem.
– A tervek szerint Siófokon marad?
– Egyelőre nem száz százalék, hogy maradok. Nem tudom, hogy elmenjek-e az NB II-be, ahol valószínűleg játszhatnák tizenöt meccset, vagy maradjak az élvonalban, ahol kevesebb lehetőséget kapnék. Az egészségi állapotom, a lábam miatt beleférne a tizenöt meccs, tehát egyik döntés sem rossz. Igazából mindenképpen jó lenne, ha maradhatnék, mert annak idején, a másodosztályból való feljutás után csak egyetlen NB I-es meccsen léphettem pályára, s emiatt nem tudtam kiélvezni, amiért korábban megküzdöttem.
