Hírek

Szívesen maradna Újpesten a kapus

Floszmann Tamásnak távoznia kellett a sereghajtótól, de lehet, hogy végül így jár jobban!

Kapcsolódó cikkek

Legutóbb a Dunaújváros Pálhalma Agrospeciál SE játékosa volt Floszmann Tamás. A múlt idő használata azért indokolt, mert a téli felkészülés kezdetén szerződést bontott vele az NB II Nyugati-csoportjának sereghajtója. A kapus korábban Kispesten, Fóton, a REAC-nál, Százhalombattán, és az angliai Oldham Athletic csapatánál is védett. A közelmúltban Szolnokon járt, most pedig az Újpest másodosztályú együttesénél vesz részt próbajátékon. Eddig két felkészülési meccsen egy-egy félidőt védett, és ma (szerdán), éppen a 24. születésnapján pont a dunaújvárosi csapat ellen lép pályára! A hálóőr a Rangadó.hu megkeresésére elmondta, jól érzi magát a fővárosi klubnál, s nagyon szívesen maradna!

– Amikor elkezdődött a felkészülés január második felében, megköszönték az addigi munkámat – mesélte a Rangadó érdeklődésére Floszmann Tamás. – Váratlan volt, hiszen nyárig szólt a megállapodásunk. Jelentős átalakulás történt a klubvezetésben, és ezt a döntést hozták… Szolnok voltam próbajátékon, ami jól sült el. Úgy volt, hogy keresnek kapust, de abban maradtunk, hogy nyáron visszatérünk a dologra, mert közben megoldódott a helyzetük. Az Újpestnél készülök több mint két hete. Eddig teljesen pozitív visszajelzéseket kaptam, a jövő héten eldől a sorsom, hogy maradhatok-e, vagy nem. Nagyon jól érzem itt magam, a társaság is tetszik, illetve a körülmények is. A szakvezetésnek is pozitív a hozzáállása, szeretném, ha maradhatnék, hiszen ez hosszútávon mindenképpen előrelépés lenne számomra.

Olvasói sztorik