Hírek

Négycsillagos lett a telki edzőcentrum

Hivatalosan, a Hotel Stars európai minősítő rendszer alapján is megkapta a négycsillagos minősítést az MLSZ telkiben található technikai centruma.

Az erről szóló plakettet csütörtökön, ünnepélyes sajtótájékoztatón vehette át Polgár András, a Globall Football Park and Sporthotel igazgatója – írja az MTI.

– Magyarországon egyedüli létesítményről beszélünk, de Európában sincs sok hozzá hasonló – mondta Polgár. – Azért jelentkeztünk ebbe a rendszerbe, hogy az, aki idejön, már előre tudja, minőségi szolgáltatást kap. Megtiszteltetés számunkra, hogy a magyar labdarúgó-válogatott minden mérkőzésére itt készül fel, de külföldi csapatok és hazai együttesek is rendszeres vendégeink.

Az eseményen díszvendégként részt vett Egervári Sándor szövetségi kapitány is, aki – mint elmondta – a világ számos pontján járt már csapataival, de olyan családias légkört, mint Telkiben, még sehol nem tapasztalt.

– Remek feltételeket biztosítanak, s az a fajta miliő, ami itt megtalálható, megérdemli az elismerést – fogalmazott a szakember. – Kiváló csapat dolgozik itt, valahányszor ide jövünk, úgy érezzük magunkat, mintha családtagok lennénk.

Lukács Attila, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének szakmai titkára elmondta, hogy ez egy harmonizált európai rendszer, amely objektív képet ad egy-egy szállodáról, 270 kritériumpont alapján. Európában összesen 18 ezer szállodát minősítettek már így, Magyarország 860 szállodájából 330 regisztrált a rendszerbe, ez az összes szobát tekintve 40 százalék fölötti, ami magasabb az európai átlagnál.

A telki edzőközpontot 2009-ben Joseph Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) és Michel Platini, az európai szövetség (UEFA) elnökének jelenlétében adták át. A létesítményben 64 szoba, négy UEFA-előírásoknak megfelelő méretű futballpálya, valamint wellness, fitnesz és egyéb kiegészítő szolgáltatások várják az érkezőket.

Olvasói sztorik