Hírek

Szövetségi egyeztetés az eltiltásról

A Győri ETO FC és az MLSZ illetékesei a kisalföldiek nemzetközi eltiltásáról értekeztek.

Kapcsolódó cikkek

A győri klub részéről Klement Tibor ügyvezető igazgató, Szabó István független könyvvizsgáló, Juan de Dios Crespo Pérez ügyvéd, valamint Mikuska Zoltán tanácsadó vett részt az egyeztetésen, a szövetséget dr. Borbély Zoltán, a Jogi- és Sajtóiroda vezetője, és Gudra Tamás gazdasági igazgató képviselte.

– A Magyar Labdarúgó Szövetség vezetői tájékoztattak bennünket, hogy nem támadják meg az UEFA rájuk vonatkozó határozatát és befizetik az ötvenezer eurós büntetést – nyilatkozta Klement Tibor, a győri klub honlapján. – Ezt követően a spanyol ügyvéd vette át a szót, és pontról pontra egyeztette a jogi álláspontunkat, amellyel a szövetség részéről egyetértettek. Nagyon valószínű, hogy az MLSZ képviselőit tanúként fogjuk megidéztetni a várhatóan áprilisban sorra kerülő CAS-meghallgatásra. Jogi képviselőnk elmondta, hogy a formális fellebbezésben már jelezte a lausanne-i székhelyű Sportdöntőbíróságnál, hogy az ügy fontosságára tekintettel gyorsított eljárást kér.

A CAS titkársága egyébként már visszajelzett, hogy a fellebbezés, és az ezer svájci frankos illetékről szóló befizetés megérkezett hozzájuk.

– A nap további részében minden egyes, az ügyben keletkezett dokumentumot átvizsgáltunk, és Szabó István független könyvvizsgáló segítségével az ügy magyar és európai vonatkozású számviteli hátterét is megismerhettük. Bízom benne, hogy a bíróság elfogadja azon érvelésünket, hogy magyar gazdasági társaság vezetőjeként számunkra a hazai törvényi előírások elsődlegesek – mondta Klement Tibor.

A győriekhez kapcsolódó hír, hogy a korábban tesztelt lett Olegs Laizans nem lesz az ETO játékosa. Bár Csertői Aurél vezetőedző szakmailag és emberileg alkalmasnak találta arra, hogy szerződtessék, a játékos ügynöke azonban olyan igényeket fogalmazott meg a szerződéssel összefüggésben, amelyet a kisalföldiek nem kívánnak teljesíteni.

Olvasói sztorik