Hírek

A Vasas helyett a Veszprémet választotta

Hiába hívták Angyalföldre, úgy tűnik, Bali Péter korábbi szegedi edzője miatt a másodosztályba igazol.

Kapcsolódó cikkek

A szegedi Bali Péter megfordult a Szolnok, a Vasas és az Integrál-DAC csapataiban, majd két évvel ezelőtt Pápára igazolt. Tavaly nyáron jött az újabb váltás és az újabb csapat: Siófok. Igen ám, de a 28 éves támadó nem találta meg a számításait a balatoniaknál, így néhány hónap elteltével közös megegyezéssel távozott.

„Van egy újabb távozó is, Bali Péter személyében, akit elsősorban NB II-es klubok látnának szívesen.”

Ez olvasható a siófokiak honlapján, de a részletekről már beszéljen maga az érintett!

– Volt NB I-es érdeklődés is, a Vasas megkeresett, de most úgy néz ki, hogy Veszprémben folytatom – nyilatkozta a Rangadónak Bali Péter. – Vágó Attilát jól ismerem, Szegeden volt az edzőm. Újra fel kell építenem magam nála, de ő kemény edzéseket tart, tudom, hogy mire számíthatok. Úgy érzem, most vissza kell lépnem egyet, hogy utána újra előreléphessek. Egy stabil NB II-es csapatról van szó, bízom benne, hogy szép eredményeket érünk el. A közelmúltban problémát jelentett, hogy a porcsérülésem többször visszatért, de már teljesen meggyógyultam. A siófoki távozásom teljes mértékig közös megegyezés eredménye volt. Nem éreztem jól magam, és ezt közöltem is Horváth Károllyal. Ő pedig mondta, hogy nem tudna annyi játéklehetőséget adni nekem, amennyire szükségem lenne. Nem igazán váltak be a számításaim Siófokon…

Bali, Homma csatársor Veszprémben?

– Én szorgalmaztam a leigazolását, mert egy olyan típusú játékost, mint az Ausztriába távozó Alex, csak egy olyan típusú játékossal lehet pótolni, mint Bali Péter – mondta a Rangadó.hu érdeklődésére Vágó Attila, a Veszprém edzője. – Jelenleg is itt van velünk, együtt edz a csapattal. Közelednek az álláspontok, abba maradtunk, hogy csütörtökön dönt ő is, és mi is. Remélem, holnapután pont kerül az ügy végére. Örömteli visszajelzés számomra, hogy ő is szívesen dolgozna újra velem. Szegeden olyan csatársorunk volt annak idején, hogy Bali Péter és Homma Kazuo! Homma ebben a szezonban már nem tud Magyarországon igazolni, ezért külföldön fog játszani, Thaiföldön. Beszéltem vele, és szeretném, ha nyáron összeállna ismét az a bizonyos támadókettős, hiszen a következő bajnokságban szeretnénk kvalifikálni magunkat az egycsoportos másodosztályba.

Olvasói sztorik