Hírek

Döntetlennel kezdett az NB II-es válogatott

A magyar NB II-es válogatott 1-1-es döntetlent játszott a törökországi edzőtábor első mérkőzésén az azerbajdzsáni U21-csapat ellen.

Kapcsolódó cikkek

A válogatott Antalyától 30 kilométernyire, Belekben edzőtáborozik, ideális körülmények között. Szombaton kétszer gyakorolt a társaság, Dárdai Pál szakmai vezetésével. A korábbi 61-szeres válogatott középpályás munkáját kint Löw Zsolt segíti pályaedzőként, Kövesfalvi István pedig kapusedzőként.

Rendkívül agresszíven kezdett az azeri csapat, amely valójában inkább B-válogatottnak felelt meg, mint korosztályos alakulatnak. Az első öt-tíz percben több olyan belépőre is ragadtatták magukat a játékosok, amelyek szokatlanok egy felkészülési mérkőzésen. Az azeriek német edzője elnézést kért a mérkőzés után csapata helyenként brutális stílusáért – tudósít az MLSZ honlapja.

Körülbelül húsz perc kellett ahhoz, hogy a bátortalanabb kezdés után magára találjon a magyar együttes, amely attól kezdve jó teljesítményt nyújtott, technikailag felül is múlta ellenfelét. Az értékes 1-1-es eredmény elérésében nagy szerepe volt a kitűnően védő Szántai Leventének is.

Dárdai Pál edző a találkozóról szóló beszámolóját a köszönetnyilvánítással és az elismeréssel kezdte. Hangsúlyozta, hogy nagyon jó állapotban lévő játékosokat kapott a klubedzőktől. Futballistái alkalmazkodni tudtak a nagy tempóhoz, gyorsan reagáltak a szituációkra. Kornis Attila góljával a 26. percben vezetést szerzett a magyar csapat, ezt az azeriek a 64. percben egy vitatható büntetőből kiegyenlítették.

A szövetségi edző szerint nagy szükség van az ilyesfajta összecsapásokra, fizikailag fejlődniük kell még a játékosoknak a nemzetközi porondon való helytálláshoz. A találkozón a 19 mezőnyjátékos mindegyike pályára lépett, a kevesebb szerephez jutottak több játéklehetőséget kapnak majd a második edzőmérkőzésen. Azon a most pihenő kapus, Somodi Bence kezd majd.

A magyar csapat számára szerdán újabb mérkőzés következik az orosz bajnokság egyik élcsapata, a Rubin Kazany második alakulata ellen.

A magyar válogatott kerete
Szántai Levente (Mezőkövesd-Zsóry), Somodi Bence (Videoton-Puskás Akadémia), Oláh Gergő (DVSC-DEAC), Preklet Csaba (Egri FC), Kornis Attila, Menyhárt Attila, Menyhért Gergő, Sós Márkó (REAC), Zámbó Bence, Varga Tamás (Győri ETO FC II), Makra Zsolt (Békéscsaba Előre 1912 SE), Czár Richárd (Budapest Honvéd-MFA), Fazekas Géza (BKV Előre SC), Bognár István (Újpest FC II), Kenderes Zoltán (Restart-Ceglédi VSE), Kónya Márk (Balmazújváros), Petneházi Márk (Orosháza FC), Szekér Dávid (Duna FC Tatabánya), Mundi Roland (Szolnoki MÁV FC), Bene Attila (Kazincbarcikai BSC), Rácz Ferenc (Kozármisleny)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik