Hírek

„Nem hiszem, hogy szörnyülködnöm kellene!”

Nagy I Zoltán, a DPASE edzője minden idegszálával a bennmaradásra koncentrál.

Kapcsolódó cikkek

Január 16-án, hétfőn kezdte a téli felkészülést a Dunaújváros Pálhalma Agrospeciál SE. A másodosztály Nyugati-csoportjának sereghajtójára fontos feladatok várnak tavasszal, hiszen jelenleg öt pont a hátránya a bennmaradást jelentő 14. helyhez képest. Jövő szombaton Diósdon, az Iváncsa ellen játssza első edzőmeccsét az együttes, amelynek összesen hat vagy hét előkészületi találkozója lesz.

– Játszunk erősebbekkel és gyengébbekkel, másod- és harmadosztályúakkal is – nyilatkozta a Rangadó.hu érdeklődésére Nagy I Zoltán, vezetőedző. – Szeretnénk egy élvonalbeli csapattal is megmérkőzni, tehát az is benne van a pakliban, de még képlékeny, rajtuk múlik, hogy összejön-e. Ennél több edzőmeccs nem biztos, hogy kell. A távozók közül Floszmann Tamás, Dudás Péter, Kóczián Ferenc és Bonko Szmoljanovics már biztos, érkezik Vörös Péteren kívül még Nagy Attila is. Vannak még olyanok, akikkel szóban már megegyeztünk, de amíg aláírt szerződések nincsenek, addig neveket nem szeretnék mondani. Bízunk Vaskó József felépülésében, de támadókat mindenképpen kellene igazolnunk.

– Ezek szerint leginkább a támadójátékkal volt elégedetlen az őszi időszakban?
– Igen. Sokan megkiabáltak emiatt, mondván, ha túl sok gólt kaptuk, akkor miért nem a védekezéssel miért nem vagyok elégedetlen. Érzésem szerint a támadószekciónk volt igazán gyenge. Kevés helyzettel és kevés góllal nehéz nyerni! Ha a sérültjeink felépülnek, és igazolunk egy-két ember előre, akkor stabilabbak leszünk.

– Nagyon rossz érzés rápillantani a tabellára?
– Semmilyen érzést nem hoz ki belőlem a tabella látványa, mert ez egy állapot. Azon dolgozunk, hogy ki tudjunk mozdulni ebből a pozícióból. Ami elmúlt, azon nem lehet változtatni, de szeretnénk jobbá tenni. Nem hiszem, hogy szörnyülködnöm kellene. Tudjuk mi az, ami ide vezetett.

– Kiharcolhatják a bennmaradást?
– Úgy gondolom, igen. A játékosok is tudják, hogy sok minden rendeződött a téli időszakban, és folyamatosan azon dolgozunk, hogy ez még inkább így legyen. Olyan dolgokról van szó, amelyek az eredménytelenséghez vezettek. Csak akkor lehet sanszunk, ha mindenki elhiszi, hogy biztosan bennmaradunk! Senkinek a fejében ne forduljon meg, hogy mi lesz, ha… Dolgozni kell, és minden idegszálunkkal a sikerre koncentrálni.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik