Hírek

Kassai Viktor a legjobb játékvezető!

A Bajnokok Ligája döntőjében bíráskodott Kassai Viktor volt 2011 legjobb játékvezetője a labdarúgás történetével és statisztikájával foglalkozó szervezet, az IFFHS szerint.

Kapcsolódó cikkek

A magyar bíró – aki tavalyelőtt a világbajnokságon elődöntőt vezetett – a 2010-ben első angol Howard Webbet előzte meg a szavazáson, míg a harmadik a klubvilágbajnokság fináléjában közreműködött üzbég Ravsan Irmatov lett – írja az MTI.

A szervezet honlapja szerint a szavazáson 80 ország szakértője vett részt, s a 36 éves tatabányai születésű bíró nagy fölénnyel lett első. Az IFFHS szerint Kassai 2011-ben rendszeresen kiemelkedően vezetett, s folyamatosan javuló teljesítményével érdemelte ki a világ legjobb játékvezetőjének járó elismerést, melyet 25. alkalommal hirdetett ki az IFFHS.

Kassai Viktor, aki egy évvel korábban az ötödik volt a rangsorban, a szervezet idei gáláján veheti majd át a legjobbnak járó Arany IFFHS Trófeát.

Előtte egyetlen magyar bírónak, Puhl Sándornak sikerült kiérdemelnie ezt a címet: az 1994-es világbajnoki, illetve az 1997-es Bajnokok Ligája döntő játékvezetőjének sorozatban négyszer (1994-1997) ítélték a legjobbnak.

– Nagyon örülök az elismerésnek, bár egy játékvezető pályafutása során nem ez a legfontosabb – mondta az MTI-nek Kassai. – A bírók között nehéz megítélni, hogy ki volt az év legjobbja, ezzel együtt nagyon jól esik, hogy hozzáértő szakemberek és újságírók engem, illetve minket láttak a legjobbnak 2011-ben. Tulajdonképpen a BL-döntő miatt számítani lehetett arra, hogy az élmezőnyben végzünk majd. Szerencsére nagyon sokan szavaztak ránk, örülünk annak, hogy Puhl Sándor után ismét egy magyar bíró lett az év legjobbja.

A játékvezetők raglistája

1. Kassai Viktor 138 pont

2. Howard Melton Webb (angol) 103

3. Ravsan Irmatov (üzbég) 97

4. Wolfgang Stark (német) 67

5. Frank De Bleeckere (belga) 63

6. Massimo Busacca (svájci) és Carlos Valesco Carballo (spanyol) 40

8. Nicola Rizzoli (olasz) 29

9. Jorge Luis Larrionda (uruguayi) 27

10. Sálvio Spinola Fagundes Filho (brazil) 23

Olvasói sztorik