Hírek

„A DVSC az csak a DVSC…”

A Balmazújvárosból távozó Oláh Gergő megcélozta a debreceniek nagycsapatát!

Kapcsolódó cikkek

Az NB II-ben újonc, ennek ellenére a téli szünetben a Keleti-csoport harmadik helyén áll a Balmazújváros FC. Itt töltötte kölcsönben az elmúlt hónapokat Oláh Gergő, a Debreceni VSC játékosa. Abszolút alapember volt, hiszen mint a 15 meccsen kezdőként lépett pályára. Az újvárosiak honlapján néhány héttel ezelőtt minden játékosnak feltettek 13+1 kérdést. A 23 éves középpályás esetében így nézett ki az egyik kérdezz-felelek:

– Mi volt a félév során a legkellemesebb és a legkellemetlenebb élményed?
– A legkellemesebb, hogy a DVSC-DEAC-ot sikerült legyőznünk…

Erre, mit tesz isten: a tehetséges fiatal játékost visszarendelte anyaegyesülete! A felkészülést már a hajdúsági megyeszékhelyen kellett elkezdenie, és a debreceniek másodikszámú csapatánál számítanak is a játékára a tavasz folyamán! Zajlik az élet Oláh Gergő körül, és nem csak emiatt, hanem azért is, mert a Kelet-Nyugat Gálán való részvétele után most meghívták az NB II-es válogatott törökországi túrájára is!

– Vártam már, hogy kihirdessék a keretet, mert az NB II-es válogatottban elismerés játszani, hiszen a játékosok a nemzetet, az országot képviselik. Megtiszteltetés bekerülni – mondta a Rangadó.hu érdeklődésére Oláh Gergő.

– Viszont nem maradhat Balmazújvárosban…
– Szima Gábor elnök úr visszarendelt, mert az előző szezonban jól teljesítettem, az NB II-es gálameccsen is jól ment, és előtte Békéscsabán, ahol szintén kölcsönben játszottam, ott is jó idényem volt.

– Nem zavarja, hogy mindig kölcsönadták, hol ide, hol oda?
– Nem zavart, mert mindig próbáltam olyan teljesítményt nyújtani, hogy a jó játékommal felhívjam a figyelmet magamra!

– Sikerült! Remekül sikerült az elmúlt félév, nem bánja, hogy el kell hagynia Balmazújvárost?
– Valóban, nagyon jó volt ez a félév, jó csaptunk volt, a csapattársaim közül mindenki jó játékos, az edzőnk szakmailag felkészült, egyébként pedig ez egy családias csapat, amelyben jó a hangulat. Egy kicsit bánom, de igazából a DVSC az csak a DVSC… Azon vagyok, hogy mihamarabb odakerüljek az első kerethez!

– Ludánszki Bence példája igazolja, hogy a feladat nem lehetetlen!
– Van átjárás a két keret között. Nyolcvankilences születésű vagyok, ez az utolsó félévem, amikor még nem túlkorosként játszhatok a második csapatban. Nyáron már én is az első csapattal szeretnék készülni, ezért fogok hajtani tavasszal!

– Az alapozó időszakon biztos nem múlik semmi, hiszen színvonalas programot állítottak össze az NB II-es csapat számára is.
– Jól lesz a felkészülés, igyekeznek olyan mérkőzéseket lekötni, amelyeken a fiatal játékosok fejlődhetnek, hiszen a klubnál az a lényeg, hogy minél több fiatal, saját nevelésű labdarúgó kerüljön az első csapat keretéhez. Egyébként az összes NB I-es együttes közül a DVSC-ben játszik a legtöbb saját nevelésű játékos, ezt a folyamatos próbálják tartani.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik